// 2025. szeptember 14., vasárnap // Szeréna, Roxána

Kelemen: az RMDSZ Pontát támogatja az államfőválasztáson

// HIRDETÉS

Mert szó nemes értelmében koalíciós partnerek.

Az RMDSZ Victor Ponta miniszterelnököt, a szövetséggel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét támogatja a novemberi államfőválasztáson – jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Kelemen a hétvégén a DC News hírportálnak nyilatkozva beszélt arról, hogy az RMDSZ a szocialista politikust támogatná.

„Koalícióban vagyunk, a partnerség pedig bennünket mindig a szó legnemesebb értelmében kötelezett, és ha a dolgok jól mennek, ez a partnerség azt jelenti, hogy amennyiben indul, akkor Victor Pontát támogatjuk majd” – mondta Kelemen. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a PSD más jelöltet indít, akkor az RMDSZ azt is automatikusan támogatni fogja.

Kelemen arról is beszélt, hogy a szövetség állít ugyan jelöltet az első fordulóban, de nagyjából meggyőződése, hogy a végső győzelem Pontáé lesz. Annak kapcsán, hogy ki lesz az RMDSZ saját jelöltje, elmondta: nem kötelező, hogy a szövetségi elnök induljon a megmérettetésen, de ha a tagság zöme ezt akarja, akkor elindul az elnöki tisztségért.

Mint ismeretes, a március óta az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó PSD több ízben is soviniszta megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet. Már 2012-ben, akkor még a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) koalícióban úgy került hatalomra, hogy megbuktatta az amúgy az RMDSZ-t is soraiban tudó Ungureanu-kormányt, amiért az rendeletet fogadott el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtanszékeinek létre hozásáról. Ezt követően kormánypártként valóságos hajtóvadászatot indított a magyar és székely jelképek ellen.

A soviniszta megnyilvánulások az RMDSZ kormányra lépése óta is folyamatosak. Bogdan Diaconu PSD-s képviselő az Adevărul napilap portálján futó blogján folyamatosan uszít a magyarok ellen, Titus Corlățean PSD-s külügyminiszter pedig június 4-én immár másodszor üdvözölte közleményben az 1920-as trianoni diktátumot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Gyula és Rózsika a Hójába mennek nyaralni

Sánta Miriám

Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Szántai János

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval
Székelyhon

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval

Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.