Nem okozott meglepetést az RMDSZ: azokat jelölte, akikre számítani lehetett. Biró esetében az ANi-feljelentés sem akadály.
Kelemen Hunor lesz az RMDSZ államfőjelöltje a novemberi elnökválasztáson – így döntött csütörtöki, kolozsvári ülésén a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). A testület arról is határozott, hogy a kormányból augusztus elsejétől távozó Kelemen helyére Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét jelölik a miniszterelnök-helyettesi és a művelődési miniszteri tisztségbe.
Ezt maga Kelemen Hunor jelentette be a SZÁT ülését követően.
Kelemen a jelöltállłítást azzal indokolta, hogy az RMDSZ-nek meg kell mutatnia, hogy van víziója a romániai társadalom és a romániai magyarság számára. Emellett azért is fontosnak tartják a saját jelöltet, mert a románok közül gyetlen párt és jegyetlen elölt sem képviseli a magyar közösség érdekeit. Rámutatott: olyan politikus kell, akinek vanak elképzelései az ország európai jövőjéről.
Kelemen közölte: büszkén vállalta a jelöltséget, és péntektől minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy bizonyítsák: nem csupán jelöltjük van, hanem koherens elképzelésük is az ország jövőjéről.
Biró Rozália kormányfő-helyettesi jelöléséről kifejtette: ő a második személy a szövetség hierarchiájában, így természetes, hogy őt jelölték.
Kelemen szerint Biró jelölése üzenetértékű, hiszen ő lehet az első női kormányfő-helyettes. Az RMDSZ elnöke szerint Biró nagyváradi alpolgármesterként szerzett tapasztalata nyomán alkalmas a tisztség betöltésére.
Amúgy Biró esetében vizsgálatot indított és érdek-összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), mivel 2006-ban alpolgármesteri minőségben egy olyan szervezetnek – a Partium Alapítványnak – adta bérbe a nagyváradi Léda-házat, amelynek ő maga is alapító tagja.
Az ANI szerint ráadásul további törvénytelenség is történt, mivel a bérbeadás pillanatában az ingatlan nem képezte a város tulajdonát. Az épületben egykor Brüll Adél, Ady Endre múzsája lakott.
A Feddhetetlenségi Ügynökség az esetről a Korrupcióellenes Ügynökséget (DNA) is értesítette.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen pénteken jelentette be, hogy távozik a kormányból, miután a SZÁT úgy döntött: az RMDSZ nem lép ki a koalícióból annak nyomán, hogy a külügyminisztérium az ország nevében az Európai Bizottság mellett lépett be abba a perbe, amelyet az RMDSZ és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) azért indított az uniós testület ellen, mert az illetékesség hiányára hivatkozva nem volt hajlandó érdemben foglalkozni a Minority SafePack nevű tervezettel, amely a kisebbségi jogok uniós szintű szabályozását szorgalmazza.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.