// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Kelemen a románoknak: be kellett volna tartani a magyaroknak tett ígéreteket

// HIRDETÉS

Az RMDSZ elnöke az 1918 centenáriumának megünneplésével kapcsolatos kijelentése által kiváltott hőbörgésre reagált.

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az RMDSZ elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Korszerűsítéséért Nemzeti Koalíció (CNMR) párt el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést.

Erre azután került sor, hogy Kelemen Hunor egy lapinterjúban úgy nyilatkozott: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at."

A politikus hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar. Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni - fogalmazott.

Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatniuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak.

A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi román elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná – mondta.

Egyébként a Kelement bírálók sorába Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is beszállt: a politikus szerdán este a Realitatea hírtelevízióban úgy vélekedett, Kelemen kijelentései sértőek a román nemzetre, az RMDSZ elnöke pedig csupán áldozatként akarja beállítani magát. Orban mereven elzárkózott a magyar követelések – például a kulturális autonómia biztosításának – teljesítésétől, és azt vizionálta, hogy jövőre sok „magyar származású román állampolgár” is ünnepelni fog.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro