// 2026. július 12., vasárnap // Izabella, Dalma
Szellem a palackból

Keddi hírmix: nem volt, aki elvégezze a halálos gázoló drogtesztjét, a szúnyogokkal csak óvatosan

// HIRDETÉS

Sepsiszentgyörgyön pedig másfél napja nincs villany.

Botrány kezd kialakulni egy tengerparti halálos gázolás körül

Szabadságon volt a drogtesztekért felelős rendőr, ezért nem tesztelték le előzőleg azt a tizenkilencéves sofőrt, aki szombaton reggel bedrogozva halálra gázolt két embert Vama Veche környékén. A fiatalt, aki háromféle szert is fogyasztott aznap, a tragédiát megelőzően igazoltatták, az alkoholszondát is megfújatták vele, épp csak a lényeg maradt ki, ami azért is döbbenetes, mert amikor megállították őt – körülbelül két órával a baleset előtt – az általa vezetett autóban egy füves cigarettát és tablettákat is találtak. A hivatalos közlemény szerint az alkoholszonda azt mutatta, hogy a férfi nem fogyasztott szeszes italt, illetve a szolgálatban rendőrök szerint „szemmel láthatóan” nem fogyasztott drogot. A sofőr egyébként egy, az interneten közzétett videóban „dicsekedett” azzal a baleset előtt, hogy miket fogyasztott, illetve, hogy mennyi pénze van. A hatóságok szerint a férfi csak azt követően fogyasztott kábítószert, hogy igazoltatták, de a biztonság kedvéért a belügyminiszter vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Ismét szezonja van a nyugat-nílusi láznak

Idén eddig hét megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, ami szúnyogcsípéssel terjed. A hét beteg nyomán három halálesetet jegyeztek (egyet Szatmár, egyet Ilfov és egyet Dolj megyében). A hatóságok szerint, mivel a lázat okozó vírus szúnyogcsípéssel terjed – teljesen meglepő módon –, a szúnyogok ellen kell védekezni. A közegészségügyi intézet szakemberei azt javasolják a lakosságnak, hogy a kis dögök szúnyogok csípésének elkerülése érdekébent viseljenek hosszú ujjú felsőt és hosszú szárú nadrágot, használjanak szúnyogriasztó szereket és szereljenek szúnyoghálót az ablakokra.

Sötétbe borult Sepsiszentgyörgy

Kovászna megye székhelyének bizonyos részein másfél napja folyamatosan probléma van az áromszolgáltatással, egyes utcákban körülbelül 16 órája nincs áram –  ami valljuk be, ebben az augusztusi melegben igencsak kellemetlenül hangzik. A város lakosai folyamatosan panaszkodnak a közösségi médiában, hiszen azontúl, hogy leolvadtak a hűtőszekrények és a fagyasztóládák, nem működnek a gázkazánok, az elektromos bojlerek – így meleg víz sincs, megannyi szolgáltatás sem érhető el, immár két napja boltok, cégek tartanak zárva. A problémát a föld alatti, középfeszültségű vezetékeken bekövetkezett meghibásodások sorozata okozta, és az Electrica (a helyi áramszolgáltató) szerint, naná, hogy folyamatosan dolgoznak a kijavításán.  Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Facebook-bejegyzésben számolt be arról kedd délben, hogy felszólították az Electrica vezetőségét, hogy folytassanak aktívabb kommunikációt a lakókkal és a fogyasztókkal, illetve hangsúlyozta, hogy az áramszolgáltatás nem tartozik a polgármesteri hivatal hatáskörébe. Egy későbbi, délutáni posztban bejelentette a Helyi Sürgősségi Bizottság összehívását. Reméljük nem lesz székelyföldi Armageddon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
Főtér

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos
Krónika

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…
Főtér

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…

… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.

Havas táj és fagypont alatti hőmérséklet ma hajnalban
Székelyhon

Havas táj és fagypont alatti hőmérséklet ma hajnalban

Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...

Lélektani határ alá eshet hamarosan az erdélyi egyházkerület reformátusságának lélekszáma
Krónika

Lélektani határ alá eshet hamarosan az erdélyi egyházkerület reformátusságának lélekszáma

Székelykeresztúr református templomában került sor az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlésére: tizennégy lelkész ünnepélyes felszentelésére, valamint a plenáris ülésre, amelyen a küldöttek elfogadták a különböző jelentéseket.

Lovas szekérrel ütközött egy autó Csibában
Székelyhon

Lovas szekérrel ütközött egy autó Csibában

Egy ember megsérült szerda este Csíkszeredában, a Hargita utcában, miután egy lovas szekér és egy autó összeütközött. A szekér hajtója alkoholt fogyasztott a baleset előtt.

// még több főtér.ro