// 2026. április 23., csütörtök // Béla
vegyesen

Kártérítést nyert az útkarbantartótól egy kátyú miatt balesetező sofőr, piráját fogott egy horgász a Temes folyóban – hírmix

// HIRDETÉS

Mindeközben Marcel Ciolacu borzasztóan elégedett magával, nem győzi hangsúlyozni az élelmiszerárak csökkenését, a minisztereket pedig a bevásárlóközpontokba küldte.

És akkor a miniszterelnök elküldte a minisztereket a bevásárlóközpontba

Marcel „populista vagyok, tehát vagyok” Ciolacu már múlt héten is borzasztóan elégedett volt magával az alapélelmiszerekre augusztus 1-jével kezdődően kivetett árréskorlátozás hatásait illetően, de a csütörtöki kormányülés előtt sem mulasztotta el dicsérni magát és a kormányát egy kicsit. Most azt mondta, hogy a szóban forgó termékek ára tíz nap alatt 30–40%-kal is csökkent. Egy héttel korábban különben 35–50%-kos árcsökkenésről beszélt egyes termékek esetében. (Nem csoda persze, hogy a kormány utóbbi időben bevezetett egyetlen sikeresnek mondható intézkedését ennyit kell emlegetni, hiszen a költségvetési hiány mérséklését célzó megszorító intézkedéscsomag körül nagy a közfelháborodás, ráadásul igen könnyen újabb kormányválsághoz vezethet.) Ciolacu az óriási sikerért kiemelten megdicsérte Florin Barbu mezőgazdasági minisztert a kitartásáért, ő ugyanis a miniszterelnök szerint naponta eljár a bevásárlóközpontokba, hogy ellenőrizze az árak alakulását. Ciolacu egyúttal felszólította a többi minisztert is, hogy járjanak el ők is a boltokba, és figyeljék az árakat. Ez így már egy kabaré-előadásba is elmenne. A miniszterelnök egyúttal azt is bejelentette, hogy az előttünk álló télen is érvényes lesz az elmúlt fűtési szezonban is alkalmazott energiaár-korlátozás.

Ilyen sincs minden nap: szép summát nyert peres úton az útkezelő társaságtól egy kátyú miatt balesetező férfi

Két és fél év pereskedés után szép nagy summa kártérítést nyert a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságtól (CNAIR) egy Ialomița megyei férfi, aki egy jelöletlen kátyú miatt szenvedett balesetet. A baleset még 2020-ban történt, emberünk belehajtott a kátyúba, aminek következtében kisodródott, és felborult az út menti szántóföldön. A férfit a konstancai kórházba kellett szállítani. Az eset után egy évvel aztán a pórul járt sofőr jogi lépéseket tett, a bíróság pedig most neki adott igazat. Az ítélet értelmében a CNAIR ezer euró anyagi, 15 ezer euró erkölcsi kártérítés kifizetésére köteles, emellett kénytelen lesz megtéríteni a több mint nyolcezer lejes perköltséget a felperesnek, illetve a baleset utáni kórházi kezelés költségeit is.

Piráját fogott a Temes folyóban egy horgász

Piráját fogott ki egy horgász a Temes folyóból, a Temes megyei Kastély (Coșteiu) település magasságában. A férfi alaposan meglepődött a fogáson, és értesítette a hatóságokat. A Sporthorgászok és Vadászok Egyesületének (AJPVS) helyi képviselői szerint minden bizonnyal egy akváriumi példányról van szó, amelyet felelőtlenül szabadon engedtek. Aggodalomra ugyanakkor nincs ok, ezek az egyes dél-amerikai folyókban őshonos húsevő halak csak csoportosan jelentenek veszélyt, elszaporodni pedig aligha tudnak a hazai vizekben, mert nem tudják elviselni a téli alacsony hőmérsékletet. Erre egy korábbi példa a bizonyíték: a tavalyi év végén Nagyvárad központjában, a Sebes-Körösben találtak egy elpusztult példányt. Az illetékesek szerint az is akváriumból szabadon engedett példány volt, és azért pusztulhatott el, mert a folyó vizének hőmérséklete 10 fok alá csökkent.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély a Nagy Meglepődés idején és utána
Főtér

Erdély a Nagy Meglepődés idején és utána

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.

Őrizetbe vették egy erdélyi település magyar polgármesterét
Krónika

Őrizetbe vették egy erdélyi település magyar polgármesterét

Őrizetbe vették Szék község polgármesterét sikkasztás és hivatali visszaélés gyanújával, miután a nyomozók szerint közpénzből finanszírozott beszerzéseket használt fel saját céljaira.

Élesedik a helyzet: a PSD lemondási ultimátumot vágott Ilie Bolojan fejéhez…
Főtér

Élesedik a helyzet: a PSD lemondási ultimátumot vágott Ilie Bolojan fejéhez…

… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.

Fejszével ölte meg várandós élettársát, életfogytiglant kapott
Székelyhon

Fejszével ölte meg várandós élettársát, életfogytiglant kapott

A ploiești-i ítélőtábla szerdán jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki fejszével végzett várandós élettársával.

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását
Krónika

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását

A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.

Ígéretek és elvárások Magyar Péter és Kelemen Hunor találkozóján
Székelyhon

Ígéretek és elvárások Magyar Péter és Kelemen Hunor találkozóján

Személyesen tárgyalt Budapesten Magyar Péter, a leendő TISZA-kormány miniszterelnöke Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – adta hírül Facebook oldalán a TISZA párt elnöke.

// még több főtér.ro