// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Kárpótlás jár azoknak, akik vagyont vesztettek a történelem packázásai miatt

// HIRDETÉS

Közel tízezren kaphatnak kárpótlást egy szerdán kihirdetett törvény értelmében.

A jövő évtől kezdődően részletekben fizet kárpótlást a román állam azokért a vagyonokért, amelyeket polgárai az ország egyes területeinek elcsatolásakor veszítettek el: a kárpótlás gyorsításáról szóló törvényt szerdán hirdette ki a román államfő.

Románia 1998-ban hozott törvényt azon polgárai kárpótlásáról, akik két dél-dobrudzsai megye (az úgynevezett Kvadriláter) Bulgáriához való 1940-es visszacsatolásakor veszítették el vagyonukat:

az érintettek – vagy örököseik – jelenlegi lakhelyük megyei tanácsainál jelenthették be kárigényüket.

A jogszabály szerint nemcsak a szomszédos országhoz került ingatlanvagyonukért, hanem oltott gyümölcsfáikért, dinnyeföldjükért, learatatlan kukorica-, napraforgó- és gyapottermésükért is kártérítést igényelhettek.

2003-ban hasonló törvényt fogadtak el (a Szovjetunióhoz került) Besszarábia és Észak-Bukovina elvesztése miatt károsult román állampolgárok kárpótlására. A két jogszabály alapján csaknem tízezer megoldatlan kárpótlási kérvény gyűlt össze: ezek elbírálásáról és kifizetéséről rendelkezik a szerdán kihirdetett törvény. A kárpótlásokat a kérvények iktatásának sorrendjében,

öt évre elosztva, 20 ezer lejnél nem kisebb éves részletekben fizeti ki

a pénzügyminisztérium az Országos Ingatlan-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) által kiállított utalványok alapján. A 20 ezer lejnél kisebb kárpótlásokat egy tételben fizetik ki.

A főleg törökök és tatárok lakta Kvadriláter a török uralom alóli felszabadulás (1877) után Bulgária része volt, és a második Balkán-háború nyomán 1913-án került Romániához, amely betelepítésekkel negyed évszázad alatt jelentősen,

csaknem 30 százalékra növelte a román lakosság arányát.

Besszarábia (amelynek területe a déli részétől eltekintve nagyjából a mai Moldovai Köztársaságnak felel meg) 1918 és 1940 között Nagy-Romániához tartozott. A területet 1940-ben a Ribbentrop-Molotov paktumra hivatkozva megszállta a Szovjetunió, 1941–44 között a tengelyhatalmak oldalán háborúba lépő Románia vissza szerezte, de a második világháborút lezáró békeszerződés megerősítette a terület feletti szovjet fennhatóságot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro