És az is jó hír, hogy az intenzív osztályokon kezelt súlyos betegek száma is csökkenő tendenciát mutat.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint Románia nem áll rosszul, de persze túl jól sem, ami a koronajárványt illeti. Az elmúlt 24 órában 4310 új megbetegedést észleltek (első teszteredmény). És jó hír, hogy a pozitív betegek aránya tovább csökken, jelenleg 13,09 százalék. Tesztelni teszteltek az országban, mondjuk így, se sokat, se keveset: összesen 27 653 tesztet végeztek tegnap óta, ebből 19 032-t a járványügyi protokoll alapján, 8621-et pedig saját kérésre. Ehhez járul a korább elvégzett, de most közölt 5261 pozitív teszteredmény. Jelen pillanatban összesen 10 351 fertőzéses beteget kezelnek az ország kórházaiban, köztük 1234 súlyos beteget az intenzív osztályokon. Ennek a csökkenésnek pedig nagyon lehet örülni Az elmúlt 24 órában 146 koronavírushoz köthető elhalálozásról (87 férfi és 59 nő) érkezett hivatalos jelentés: 140 páciens más megbetegedéssel is küszködött, két esetben nem észleltek komorbiditást, 4 esetben pedig nem érkezett erre vonatkozó jelentés. A megyék szerinti fertőzési ráta általában csökkenő tendenciát mutat, ami jó hír. A vörös listás (3 ezrelék feletti) megyék élmezőnyét Ilfov megye vezeti (6,43 ezrelék), sorrendben következik Bukarest (5,13 ezrelék), Konstanca megye (4,17 ezrelék), Brassó megye (4,13 ezrelék), Kolozs megye (4,04 ezrelék), Temes megye (4 ezrelék) és Brăila megye (3,1 ezrelék).
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.