Mindössze 15-en vesztették életüket a járvány miatt az elmúlt nap során.
349 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában.
Ennyire kevés új eset már hónapok óta nem volt, gyorsan tegyük hozzá viszont azt is, hogy a karácsony miatt még a szokásos hétvégi tesztüzemmódhoz képest is sokkal kevesebb tesztet futtattak le, vagyis a mostani szám aligha tükrözi a valóságot.
Az viszont igaz, hogy az utóbbi napokban az elhunytak száma is látványosan csökken, és ez a legjobb hír. Az elmúlt nap során például csak 15 ember hunyt el a járvánnyal összefüggésben – közülük senki sem volt beoltva.
Az intenzív osztályon ápoltak száma is csökken egyelőre: jelenleg 443 ember van kritikus állapotban.
Az viszont beszédes, hogy sok megyében ismét növekedőben van a fertőzöttségi ráta, sőt Arad megyében már 1 ezrelék fölött járnak.
A szakértők pedig már jó időben figyelmeztettek, hogy az alacsony átoltottság, és az ünnepek alatti koslatás miatt a jövő év elején készülhetünk az 5. hullámra. Hogy ez is olyan súlyos lesz-e, mint a 4. – hiszen Romániában a 4. hullámban haltak meg a legtöbben –, az jó kérdés.
Mint ahogy az is, hogy az új, omikron nevű vírusvariáns – amely több országban már mist dominánssá vált, és a becslések szerint nálunk is azzá válik előbb-utóbb a nagy fertőzőképessége miatt – rontani vagy javítani fog-e a járványhelyzeten. Egyes tudósok ugyanis optimistán tekintenek a jövőbe, mondván, hogy az omikron, bár sokkal több embert fertőz meg, mégsem olyan veszélyes, mint az elődei: kevesebb embernél alakul ki ugyanis miatta a betegség súlyos formája.
Ez pedig a vírus gyengülését jelzi, ami pedig a járvány végét vetíti előre.
De hogy ez az optimista forgatókönyv mennyire fedi a valóságot, azt majd 2022 fogja megmondani.
Addig is örüljünk, hogy karácsonyra legalább egy kissé nyugodtabb a járványhelyzet.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.