Kamu munkaközvetítői iroda „szedi” áldozatait Székelyföldön. Száznál is többen hitték el: ha befizetnek 500 lejt, néhány hónapon belül magas fizetésért külföldön dolgozhatnak.
Egy közösségi portálon közzétett felhívás után derült ki, hogy száznál is több lehet a megkárosítottak száma. A JobLaszlo, későbbiekben West Herad néven futó kamucég ellen csak kevesen tettek feljelentést. Mint ahogy az egyik károsult a Székelyhonnak elmondta: hiába tett panaszt a rendőrségen, nem történt előrehaladás az ügyben. A hirdetés továbbra is elérhető a világhálón.
Az ügyben a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség és a rendőrség is eljárást indított – tájékoztat a Székelyhon.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Általában a székelyföldi medvetámadásoktól vagyunk hangosak, de amit ez a túrázó tett egy szlovákiai erdőben, amikor rátamadt egy medve, nem lehet elhallgatni.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége vasárnap délután sorozatban a második napon tett közzé a romániaiaknak címzett figyelmeztetést a közösségi oldalán.
A Richter-skálán 4-es erősségű földrengés volt hétfőn délelőtt 10 óra 14 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Antiszemita falfirkákkal rongálták meg Bákóban a zsidó temető emlékműveit. Az energiaügyi miniszter üdvözli a Neptun Deep gázkitermelő projektet a Fekete-tengeren.

Kolozsvár pedig újabb lehetőséget eszelt ki a polgárok kifosztására.
Kolozsvár pedig újabb lehetőséget eszelt ki a polgárok kifosztására.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Sajnos egy nagyon fiatal áldozata van az influenzajárványnak. Románok dolgoztatták rabszolgasorban honfitársaikat Németországban.

Kolozsvár pedig annyira fejlett, hogy körbeért az idő kereke, és megint divat a rabszolgatartás.

… figyelem, álfináncok támadnak elektronikus levelekben, a pénztárcánk is bánhatja, ha lépre megyünk… és szürreális: egy rendőr megbüntet egy rendőrfőnököt, mire a rendőrfőnök hívja a 112-est.

Tizenkilencezer lejes villanyszámlát kapott egy kolozsvári család. Autómentővel szállították volna Bukarestbe a kábítószert, lefülelték a drogfutárokat.

Elképesztő összeget fizetnek évente a szülők a gyerekek különóráiért és tanszerekért. Becali rendesen összebalhézott Simionnal, új szuverenista pártot készül alapítani.

A sürgősségi orvosok száma drámaian csökkent az országban. Nagy a munkaerőhiány a romániai vendéglátóiparban.

Közben az is kiderült: imádunk plázába járni és költeni a pénzt, mintha nem lenne holnap. Bukarestben tízezren demonstráltak Románia európai jövőjéért.