Nem csak magyarokat. A program kísérleti jelleggel indult, de folytatni kívánják.
Aláírták a Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program támogatási szerződéseit a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi épületében pénteken.
A kísérleti jelleggel elindított programban 521 pályázó vállalkozás és személy nyert összesen 1,5 milliárd forint támogatást eszköz- vagy tenyészállat-beszerzésre, illetve mezőgazdasági területek telekkönyvezésére.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az aláíráson arról beszélt, hogy a program megkönnyebbülést hozhat a helyieknek. Hozzátette: a sikerhez egy erős magyar kormány, a pályázók hite, a programot lebonyolító marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány példás szervezőmunkája,
Magyar Levente pár mondatban román nyelven is köszöntötte a román anyanyelvű sikeres pályázókat. Fontosnak tartotta annak a pozitív fogadtatásnak a fenntartását, amellyel a román kormány viszonyult a programhoz. Külön köszönetet mondott Liviu Dragneának, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének, akiről elmondta, támogatása nélkül a program nem juthatott volna el a mostani szakaszáig.
Az államtitkár elmondta, a szerződések aláírása után a magyar kormány átutalja a támogatási összegeket, és a pályázók heteken belül beszerezhetik az eszközöket vagy tenyészállatokat. Hozzátette: messze még a végső cél, amit úgy fogalmazott meg, hogy a megélhetés és a helyben maradás feltételeinek a biztosítása Mezőségen és Erdély-szerte. Megjegyezte: számítanak arra, hogy sikerrel veszik „az április 8-i akadályt", és a magyarországi parlamenti választások után folytathatják az egyelőre kísérleti jelleggel elindított programot.
Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta:
Hozzátette: 335 magánszemély nyert mezőgazdasági támogatást, 71 személy kap pénzügyi segítséget mezőgazdasági területei telekkönyvezéséhez. Ugyanakkor 72 kis- és középvállalattal írnak alá eszközbeszerzési, és 40 mezőgazdasági vállalkozással eszköz- és tenyészállat-beszerzési szerződést.
Az ügyvezető elmondta, az 521 nyertest több mint 570 pályázatból választották ki. Az MTI kérdésére Kozma Mónika azt is elmondta, nem lehet pontosan megállapítani a román nemzetiségű pályázók számát, de arányuk 8-10 százalék körüli volt.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat vezetője köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Az RMDSZ Maros megyei szervezetét is vezető politikus reményét fejezte ki, hogy a választások után folytatódik a program.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.