// 2024. október 1., kedd // Malvin
Klaus Johannis

Johannisnak sem kell a kötelező kvóta

Inkább legyünk szolidárisak és ne hisztériázzunk, szólított fel az elnök.

Klaus Johannis elnök az elnöki palota szószékéről nyilatkozik éppen. Nagy vonalakban arról beszél, hogy már idén júliusban kijelentette: Románia az önkéntes kvóta mellett teszi le a voksot, vagyis ellenzi a kötelező kvótát, és az ország összesen 1 785 menekültet tud befogadni.

Továbbá: minden spekuláció ellenére Romániában nincs menekülthullám. A rendelkezésre álló statisztikák szerint az idén Romániába érkező menekültek száma a tavalyihoz hasonló. Vagyis nem nőtt. A migránshullám jelensége fontos Románia számára, hiszen az ország az EU tagja, de ennyi, és nem több. Nyugodtan, felelősségteljesen és szolidaritással kell kezelni a helyzetet. Semmi szükség hisztériára, sem xenofób megnyilvánulásokra. Viszont Románia továbbra is ragaszkodik az önkéntes kvótához. A kötelező kvóta ugyanis nem megoldás.

Arra vonatkozóan, hogy hány menekültet fogad be Románia, az egész európai sajtó vaktában dobálózik a számokkal. A hivatalosan bejelentett szám a már megemlített 1 785. És amíg nem létezik egyetlen, az Európai Bizottság által kidolgozott vonatkozó projekt sem, addig igazából nincs is miért másról beszélni. A maga részéről az elnök ezért is halasztotta a jövő hétre a Legfőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, mivel egy ilyen tanácskozáshoz először is szükség van egy konkrét tervre, amire érdemben reagálni lehet.

Paradox módon a jelenlegi migránsválságban Romániának kapóra jön az, hogy nem tagja a Schengen-övezetnek. Ugyanis ebben a helyzetben nem lehet csak úgy besétálni Romániába –mondta Johannis. (Nem azért, mintha jobban védenénk az országhatárt, csak épp a menekültek nem akarnak ide jönni, ha már Schengen-tagországba is mehetnek.)

Tehát, még egyszer: ennyi menekült jöhet Romániába. Több nem! Pont.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro