Klaus Johannis a PNL „csodafegyvere", aki révén a liberálisok visszaszerezni remélik népszerűségüket és tekintélyüket. A szász politikus immár teljesen betagozódott a román politikumba.
Példa nélküli esemény történt a román belpolitikában: kisebbségi politikus vezetheti a belügyi tárcát. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert, a párt első alelnökét javasolta a tisztségre, Victor Ponta kormányfő pedig elfogadta a javaslatot.
Mindez részben áttörésként értékelhető, hiszen a belügyi és a védelmi minisztérium vezetése eddig gyakorlatilag elérhetetlen volt a kisebbségek számára – az RMDSZ 1990 óta számos alkalommal volt kormányon, de az ilyen, nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú pozícióknak még a közelébe sem nagyon engedték. Sőt amikor Kelemen Hunor művelődési miniszter lett, az ortodox egyház tiltakozása miatt az egyházügyeket is kivonták a tárca alárendeltségéből, nehogy „ártani” tudjon a görögkeletieknek, vagy túlságosan kedvezni a magyar történelmi egyházaknak.
Ehhez képest az, hogy most egy szász politikus kapja meg a belügyi tárcát, mindenképpen változást jelent.
Nem jelenthető ki ugyanakkor, hogy Johannis „előléptetése” a román társadalom gyökeres szemléletváltásának a bizonyítéka lenne, már ami a kisebbségekhez való viszonyulást illeti. Johannisra egyrészt németsége miatt bizonyos fokú tisztelettel tekintenek, másrészt ugyanakkor nem tekintik az állam egységére veszélyes kisebbséginek. Ő maga jelentette ki ugyanis már több ízben: a németek lojális polgárai az országnak, ezt pedig azzal támasztotta alá, hogy közölte, nem támogatja az „etnikai alapú” területi autonómiát.
Johannis tehát elfogadta a román politikai nemzetről szóló alapvetést, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy létezik egy német érdekvédelmi szervezet, ő maga nem annak színeiben vesz részt az országos politikában, hanem egy román pártba betagozódva. Ez, valamint az a tény, hogy a vészesen lecsökkent létszámú németségre már csak számarányánál fogva sem tekint úgy a román közvélemény, mint a mintegy 1,2 milliós magyarságra, amelyet még mindig fenyegetésnek tekint az ország területi egységére nézve, alkalmassá teszi arra a román közönség szemében, hogy egy nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú pozícióba kerüljön. Erre jelen állás szerint magyar politikus mindaddig, amíg a magyar közösség saját pártokkal, saját politikai programokkal és kisebbségi jogi követelésekkel áll elő, nem kaphat lehetőséget.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.
A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.