Mint kiderült, nem a saját megunt házi kedvenceiről volt szó.
Mi is beszámoltunk arról, hogy múlt héten Nagyvárad Rogériusz nevű negyedében egy helybeli lakos három óriáskígyót talált a szeméttárolóban, amikor ki akarta dobni a háztartási hulladékot.
A három piton közül egy elpusztult, a másik kettőt az állatkertbe vitték, hamarosan pedig sikerült rábukkanni arra a fiatalemberre is, aki kidobta őket.
Mostanra kiderült, hogy nem a saját megunt házi kedvenceiről volt szó: abból csinált bizniszt, hogy tenyésztette és értékesítette az óriáskígyókat.
A Bihar megyei környezetvédelmi őrség kiderítette, hogy kígyó- és egérfarmja is volt – utóbbiak a hüllők táplálékául szolgáltak.
Az első példányokat Németországból szerezte be, majd miután sikerült becsempésznie őket az országba, elkezdte szaporítani őket. Még külön Facebook-oldalt is létrehozott, amelyen az érdeklődők kiválaszthatták a nekik tetsző példányt, amelyet aztán csomagküldő szolgálattal küldött el nekik.
A 22 éves fiatalember elismerte, hogy pénzért árulta a kígyókat, de azt is hozzátette, hogy már ne keressék se a hüllőket, se az egereket, mert felszámolta a „vállalkozást”.
Persze ettől még folytatódik a vizsgálat az ügyben.
A tenyésztőt pedig igencsak borsos,
azon környezetvédelmi miniszteri rendelet alapján, amely kimondja: egzotikus állatfajokat csakis a központi környezetvédelmi hatóság és az akadémia erre szakosodott testületének jóváhagyásával lehet, előzőleg pedig meg kell bizonyosodni arról, hogy nem jelentenek veszélyt az emberek egészségére vagy az őshonos növényekre és állatokra.
Az állat-egészségügyi hatóság illetékesei viszont elismerik, hogy az egzotikus állatfajokat az esetek elsöprő többségében illegálisan csempészik be az országba, hiszen lehetetlen minden utas csomagját tüzetesen átvizsgálni.
A környezetvédelmi illetékesek most egy olyan törvénytervezeten dolgoznak, amely meghatározná, melyek a veszélyes egzotikus őshonos és egzotikus fajok, és azt is, hogy milyen feltételek mellett lehet őket behozni és házi kedvenc szerint tartani.
Az állatokat és a tulajdonosokat is nyilvántartásba vennék, és a hatóságok rendszeres időközönként ellenőrzéseket tartanának.
Ami jól hangzik, de ha továbbra is úgy csempészik majd be az állatokat az országba, ez ugyanúgy nem lesz egyszerű, mint eddig.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.