// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Jó lesz előkeresni a gyerek maszkját iskolakezdésig: nem kötelező, de aki jót akar, felteszi a buszon

// HIRDETÉS

A járvány kontroll alatt tartásának meghatározó eszköze a maszk, emlékezteti az egészségügyi miniszter azokat, akik esetleg elfelejtették, amióta nem kötelező a viselése.

Elkezdődött a nyár utolsó hónapja, vészesen közeledik az iskolakezdés, és itt van a koronavírus-járvány hatodik hulláma is, mely egyre inkább megmutatkozik a napi esetszámokon. Augusztus első napján 5202 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, pár százzal többet, mint kereken egy héttel korábban. Bár az előző hullámok idején hasonló esetszámoknál kötelező volt a maszkviselés, és korlátozások voltak életben, erre most nem kell számítani.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter is elismételte, hogy nem lesznek lezárások, még a maszk kötelező viselését sem vezetik be, mivel nincs rá jogi keret, mint a szükségállapot idején. A védőmaszkok szerepe a járvány megfékezésben azonban nem változott, ugyanolyan fontos, hogy a tömegközlekedési eszközökön maszkot tegyünk, különösen, ha elkezdődik az iskola.

Jelenleg a koronavírussal fertőzött pácienseknek fenntartott kórházi ágyak 17 százaléka foglalt, az intenzív osztályokon 263 pácienst ápolnak, a kórházban kezelt covidos betegek (4158 páciens) közel 15 százalékát. A számokból világosan kitűnik, hogy a domináns vírustörzsek kevésbé súlyos megbetegedéseket okoznak. Az elmúlt héten 149 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Rafila szerint a következő időszakban az esetszámok megugrásával ez a szám is várhatóan növekedni fog.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro