// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
élelmiszer

Jelentősen drágulhatnak az élelmiszerek

Mivel harmincszorosára nő az illeték, amit a gyártók fizetnek a csomagolóanyagok után.

Január 25-én a jelenlegi 65 lejről 2000 lejre nő a csomagolóanyagok tonnánkénti adója, amit az élelmiszergyártók fizetnek az újrahasznosításért.

A gyártók szerint ez az intézkedés jelentősen növeli az előállítási költségeket, a cégek pedig két lehetőség között választhatnak: vagy a vásárlókkal fizettetik meg a költségeket és drágítják termékeiket, vagy pedig lehúzzák a rolót.

A Pro Agro élelmiszeripari cégszövetség szerint a gyártók várhatóan a drágítást választják, ennek nyomán pedig elsősorban a konzervek, a gyümölcslevek és üdítők, a méz, a bor, valamint az üveges sörök és ásványvizek ára emelkedhet jelentősen, akár 30 százalékkal.

Csakhogy a drágítás sem jó megoldás – mondja Emil Dumitru, a Pro Agro elnöke –, mivel a romániai piacon a termékek 50 százaléka importból származik, ráadásul olyan országokból, ahol ez az adó vagy nem létezik, vagy jelentősen kisebb. Ezért a romániai gyártók nem tudnak versenyezni a külföldi árakkal.

A gyártók ezért kérik a kormányzatot, hogy sürgősen találjanak megoldást a kialakult helyzetre. Becsléseik szerint az adónövekedés következtében a konzervipar, a bor- és szeszesitalgyártók együttes költségei több mint 245 millió lejjel növekednek majd.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro