// 2024. október 4., péntek // Ferenc

Jelenlét kell: már nem tarthatnak online órákat az egyetemek, mivel megszűnt a jogalap

A veszélyhelyzetben elég volt egy sürgősségi kormányrendelet az online oktatás bevezetéséhez. A rendkívüli jogrend elmúlt, Románia pedig szembetalálta magát a hibrid oktatás megalapozásának időigényes kihívásával.

Már régóta tudjuk, hogy a tegnap is késő lett volna elkezdeni a romániai közoktatás felzárkóztatását a 21. századi követelményekhez: az online oktatás katasztrofális teljesítménye az elmúlt két évben tisztán megmutatta, hogy nem lehet tovább halogatni a folyamatot, melynek még csak az elején tartunk. Annyira az elején, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével a felsőoktatás azzal szembesült, nincsenek törvényi keretek arra, hogy online folytathassák az oktatást a hallgatók, mivel ezt a lehetőséget a járványügyi készültség, pontosabban az ekkor egyre-másra hozott kormányrendeletek tették lehetővé. Alapvető jogszabályi keretek módosítására van szükség, hogy az egyetemek online folytathassák az oktatást. Miért akarnák online folytatni? Például azért, mert akik a bizonytalan helyzet miatt hazaköltöztek, nem tudnak teleportálással az egyetemi városokba teremni. A patthelyzetet azzal oldották fel, hogy mindegyik egyetem eldöntheti, miként pótolja az esetlegesen elmaradt órákat a második szemeszter végéig. Érthető módon, ez nem aratott osztatlan sikert. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter csütörtökön tisztázta: egy hibrid oktatási forma a diákok, a pedagógusok, az egyetemisták kompetenciáit egyaránt kiteljesítené, előkészítése azonban időigényes. A román állam jelenleg csak a nappali tagozatos felsőoktatást támogatja, a minőséget a Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) garantálja. Nem elég csak kitalálni, miként nézzen ki a hibrid oktatás, elő kell készíteni a törvényi kereteket, majd éveknek kell eltelnie, mire az ARACIS kibocsátja az engedélyeket. Hát, ezért tartunk még a folyamat legelején.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro