// 2024. október 2., szerda // Petra
Kész fertő

Járványhelyzet: már a 200-at is meghaladta a romániai fertőzöttek száma (FRISSÍTVE)

A jó hír az, hogy 19-en már meggyógyultak.

FRISSÍTÉS: A Stratégiai Kommunikációs Csoport által közölt friss adatok szerint a betegek száma kedden délutánra 222-re emelkedett az országban, a legtöbben (26) bukarestiek. Kiderült, hogy a 38 új beteg közül a legtöbben kapcsolatba kerültek már megfertőződött személyekkel, vagy házi karanténban voltak.

Sajnos továbbra is tartja a lépést Románia a világszerte tapasztalható trenddel, így kedd reggelre ismét nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus fertőzötteinek száma. Hétfő este óta 16 új megbetegedést jelentettek, így a fertőzöttek száma kedden délelőtt 184-re nőtt. Az új fertőzöttek zöme – 7 személy – Iaşi megyei, de van egy-egy Maros és Beszterce-Naszód megyei is azok között, akiknek a szervezetében most mutatták ki a kórokozót. Azért jó hír is van: a fertőzöttek közül 16-an már meggyógyultak. 15 személyt Temesváron, egyet Bukarestben engedtek már ki a kórházból. Sőt ha minden jól megy, már a keddi nap folyamán három további személy hagyhatja el a Matei Balş Járványtani Intézetet Bukarestben. Intézményes karanténban 3373-an vannak az országban, 18 965-en pedig házi karanténban töltenek két hetet, folyamatos megfigyelés alatt. Azért próbáljunk inkább a gyógyulásokról szóló adatokba kapaszkodni. És továbbra is vigyázzunk magunkra és egymásra.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro