// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Járványban is működik a DNA: 200 000 eurós vesztegetést lepleztek le

// HIRDETÉS

Egy állami cég vezetőjét próbálták megkenni.

Bár a korábbi évekhez képest ritkábban hallat magáról, azért a jelek szerint még működik a számos vita középpontjába került, politikai elfogultsággal meggyanúsított Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA): most éppen egy szép összegű vesztegetési kísérletet hiúsított meg.

A célpont a Romgaz állami földgáztársaság egyik igazgatója volt, akit egy üzletember környékezett meg.

Mint kiderült, az ügy egy telek adásvételéről szól. A Romgaz ugyanis még korábban adásvételi szerződést kötött egy magáncéggel az illető földterület megvásárlásáról.

A jelek szerint azonban a tranzakció valahol elakadt – esetleg kételyek merültek fel a törvényességével kapcsolatosan –, mivel a Romgaz nem fizetett.

A DNA célkeresztjébe került üzletember az ügyészség szerint már április 28. óta járt a Romgaz illetékesének nyakára, hogy járjon közbe a vételár kifizetése érdekében.

Hogy motiválja az igazgatót, 200 000 eurónyi kenőpénzt is felajánlott neki.

Az látszólag belement a kecsegtető ajánlat elfogadásába, de valójában feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen.

Így aztán amikor az üzletember hétfőn megjelent az igazgatónál, hogy átadja neki a kenőpénz első, 50 000 eurós részletét, az ügyészség és a rendőrség illetékesei már a helyszínen voltak, és miután sikeresen tette érték a vesztegetőt, 24 órára őrizetbe is vették.

Kedden pedig bíróság elé kerül, az ügyészség ugyanis azt szeretné, ha 30 napos előzetes letartóztatásba helyeznék.

Úgy tűnik, erre a tranzakcióra végül nagyon rá fog fizetni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro