A skizofréniával kezelt sofőr szándékosan hajtott emberek közé. Három kínai diák sérült meg.
Szándékosan járókelők közé hajtott egy férfi egy gépkocsival péntek délután a dél-franciaországi Blagnacban, egy kereskedelmi főiskola előtt. A gázolásban három kínai diák megsérült, közülük egy súlyosabban – közölték rendőrségi források.
A gázolás délután 4 órakor történt. A tettes egy kisautóval egy gyalogátkelőhelyen ütötte el az áldozatokat a Toulouse városához közeli Blagnac campusán. A három sérült közül egy 23 éves nő súlyosabb sérüléseket szenvedett, de nincsen életveszélyes állapotban. Egy 22 éves férfit és egy 23 éves nőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.
A gépkocsi vezetőjét a helyszínen őrizetbe vették a rendőrök. Nem tanúsított ellenállást, azt állította, hogy szándékosan hajtott a diákok közé, de az indítékai egyelőre nem ismertek, még tart a kihallgatása. A rendőrség közlése szerint a férfi semmi olyat nem mondott, ami alapján terrortámadásra lehet következtetni, ugyanakkor azt állította, hogy skizofréniával kezelik, egy hónappal ezelőtt engedték ki egy pszichiátriai osztályról.
A 28 éves sofőrnek köztörvényes bűncselekmények miatt már volt dolga a rendőrséggel, többször is elítélték, de nem szerepel a radikális iszlamisták nyilvántartásában, a titkosszolgálatok nem figyelték meg.
Az ügyben a helyi bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot, a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege nem foglalkozik vele.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.