// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Izland is megtréfálta a portugálokat

// HIRDETÉS

Cé Ronaldo sem bírt a selejtezőben a hollandokat kiejtő újonccal. Magyarország vezeti az F csoportot.

Huszonöt lövésből csak egyet tudott gólra váltani a portugál válogatott az Európa-bajnokság első fordulójának zárómeccsén, ez pedig kevés volt a győzelemhez, mert Izland négy lövésből is összehozott egy találatot. 

Pedig Ronaldóék a széleken rendre megverték a szigetország csapatának védelmét, de Hannes Thór Halldórsson a torna eddigi legjobb kapusteljesítményével szinte mindent megfogott. Az egyetlen kivétel Nani közeli pöccintése volt, a két védő közt kibújó portugál André Gomes beadását váltotta gólra. 

Izland ugyan csak 34 százalékban birtokolta a labdát, de a félidők elején így is akadtak helyzetei. Az elsőben Sigurdsson lövésénél még tuzdott védeni Rui Patricio, de a másodikban Vieirinha elnézett egy beadást, és Birkir Bjarnason zavartalanul vághatta be az egyenlítő gólt. 

A végjátékban a cserék sem tudták újra maximális fordulatszámra pörgetni a portugálokat, csak az utolsó tíz percben tudták ismét beszorítani Izlandot, de Ronaldo lövését is fogta a kapus, majd a legvégén két szabadrúgást is a sorfalba lőtt a Real klasszisa.

Izland az Eb második újonca, amely nem vereséggel mutatkozik be. Az első kontinenstornáján szereplő öt válogatott közül csak Wales tudott győzni (2-1 Szlovákia ellen), a szlovákok, az albánok (0-1 Svájccal) és az észak-írek (0-1 Lengyelországgal) kikaptak első mérkőzésükön.  

F csoport, 1. forduló: Portugália–Izland 1-1

Saint-Étienne, Geoffroy Guichard-stadion, 38 742 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)

Portugália: Rui Patrício –  Vieirinha, Ricardo Carvalho, Pepe, Guerreiro – Joao Mário (Quaresma, 76.), Danilo Pereira, André Gomes (Éder, 84.) – Nani, Joao Moutinho (Renato Sanches, 71.), Cristiano Ronaldo. 

Izland: Halldórsson – Saevarsson, Sigurdsson, Árnason, Skúlason – Gudmundsson (E. Bjarnason, 90.), Gunnarsson, G. Sigurdsson, B. Bjarnason – Sigthórsson (Finnbogason, 80.), Bödvarsson. 

Gólszerzők: Nani (31.), illetve B. Bjarnason (50.)

Sárgalap: B. Bjarnason (55.), Finnbogason (90+4.)

A csoport állása: 1. Magyarország 3 pont, 2. Portugália és Izland 1-1, 4. Ausztria 0.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro