Az új gazdasági miniszter is meglepődött, micsoda összegeket emészt fel az ország legfölöslegesebb oktatási központja, ahol a teljesítmény a nullához tendál.
Nem újdonság már, hogy se szeri, se száma az állam csecsén csüngő, teljesen fölöslegesen létrehozott, és a nullához közelítő teljesítményt „felmutató” hatóságoknak, s talán az sem meglepő, hogy ezeket a semmirevaló pénznyelőket valamiért senki nem akarja bántani.
Megnéztük volna például Claudiu Năsui frissen kinevezett gazdasági miniszter arcát, amikor észrevette, hogy létezik egy turisztikai oktatással foglalkozó országos központ (Centrul Național De Învățământ Turistic), amely a szaktárca zsebéből él, és – most kell fogózni – a 20 alkalmazott fizetésére évente 4,7 millió lejt költenek el.
Mint kiderült, 2012 és 2017 között egyetlen képzést sem szerveztek, azóta is csak hármat, és 47 személy számára osztottak ki szakács- és cukrászdiplomát. A honlapról is az derül ki, hogy nagyjából a vendéglátással kapcsolatos kurzusokat szerveznek, amikor persze van jelentkező.
Ezt a mérhetetlen teljesítményt az állam busásan megfizeti: ennél az intézménynél egy alkalmazott átlagban 19 500 lejt zsebel be havonta. Claudiu Năsui megígérte egyébként a Facebook-oldalán, hogy rájuk küld egy ellenőrző bizottságot, mert 2015 óta senki nem zavarta ezeket a tanítómestereket a munkájukban. Szép kis teljesítmény-táblázatot is mellékelt hozzá, íme:
Kíváncsian várjuk, lesz-e bátorsága lakatot tenni a bejárati ajtóra. Nem egyébért, de sokszor végignézhettük már, hogy például Ion Iliescu exállamfő közpénzzel kitömött sóhivatalát (a Román Forradalom Intézetét) egyszerűen lehetetlen felszámolni.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.