// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Ismét robbanás történt Isztambulban

// HIRDETÉS

És ismét egy rendőrőrs volt a célpont. Halálos áldozatok nincsenek, tíz ember sérült meg.

Motorkerékpárra erősített pokolgép robbant csütörtökön egy rendőrőrs közelében Isztambul Yenibosna nevű külvárosában, 10 ember megsérült – jelentette az NTV török hírtelevízió. A Hürriyet napilapra hivatkozó Mediafax szerint egyikük állapota válságos.

A detonációban a környező házak ablakai betörtek, de több autóban is kár keletkezett.

A hatóságok nagy számban mentő- és tűzoltó egységeket rendeltek a helyszínre. A sérülteket kórházba szállították, de a beszámoló szerint közülük 5-öt már elengedtek.

A Dogan török hírügynökség úgy tudja, hogy a robbanás előtt egy fekete kabátot, farmernadrágot és bukósisakot viselő ember futva távozott a helyszínről. A rendőrség hajtóvadászatot indított utána. Az esettel kapcsolatban egyelőre nem tisztázott, hogy terrorcselekményről van-e szó.

Az érintett rendőrőrsöt négy évvel ezelőtt, 2012-ben egyszer már támadás érte. Akkor egy nő kézigránátot dobott, valamint tüzet nyitott az épületre. A történtekben akkor két rendőr könnyebben megsérült, a szintén sebesült nőt pedig elfogták.

A kapitányság csak néhány kilométerre van attól az Atatürk nemzetközi repülőtértől, ahol június 28-án este három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A támadásban, amelyért az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezetet vádolják, 45 ember meghalt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro