Több mint 13 ezer új fertőzöttről számol be a pénteki jelentés, egy friss felmérés viszont arra mutat rá, a napi esetszám akár a százezret is elérheti már, mivel a gyorstesztek gyakran félrevezetőek.
Nem kizárt, hogy Románia lesz a pandémia egyik legnagyobb kárvallottja Európában, mivel a beoltható lakosság alig egyharmada vette fel az oltást, s már lassan az egészségügyi rendszer sem bírja a nyomást. A napi esetszámok is erre utalnak, sőt, egy friss MedLife-felmérés szerint nem kizárt, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint amit a hivatalos adatok mutatnak. A pénteki közlemény egyébként 13 854 új koronavírus-fertőzöttről számol be, ez 23 776 PCR- és 42 239 gyorsteszt alapján derült ki. Az említett felmérés viszont arra mutat rá, hogy a PCR-tesztek alapján kimutatott pozitív esetek alig 53 százalékát lehet visszaigazolni gyorstesztekkel is, ami
A kórházakban jelenleg 15 467 fertőzöttet kezelnek – közülük 424-en kiskorúak –, 1561 páciens intenzív terápiás kezelésre szorul, köztük 23 gyerek. Sajnos ismét megdőlt egy szomorú rekord: a friss jelentés 385 koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetről számol be, 352-en nem voltak beoltva. Az is félelmetes, hogy egy másik felmérés szerint,
– több mint tíz haláleset jut egymillió lakosra –, ennél csak Bulgária teljesít rosszabbul, ahol az oltásokkal szintén rosszul állnak. A fertőzöttségi ráta alapján már csak Kovászna megye zöld zónás, Hargita és Gorj megye sem lépte át még a vörös „küszöböt”, az összes többi megyében viszont már több mint 3 beteg jut ezer lakosra.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.