Kolozsvár nyugati kerülőútjának felelne meg, ha átadnák. Csakhogy hiányzik egy híd, amiről „megfeledkeztek”.
Lassan a végéhez közeledik az A3-as erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti szakaszának építése, de a várva várt 8,7 kilométeres utat még egy jó ideig nem vehetik birtokukba a gépjárművek, mert az Aranyosgyéres felé vezető útra való átjutáshoz kellene egy híd.
A Szamoson átívelő viaduktot még a Bechtel-szerződés idején kezdték el építeni, de az amerikaiakkal kötött szerződés körüli bonyodalmaknak köszönhetően félbemaradt, a terveket pedig „elnyelte” a bürokrácia süllyesztője.
Az Infrastruktúráért Egyesület (Asociatia Pro Infrastructura) megnézte, hogyan is néz ki madártávlatból az említett szakasz, amelyet a „legszebb autópályamúzeumnak” nevez, mivel még legalább egy évig csak nézegetni lehet, közlekedni rajta nem. A szervezet emlékeztet: már két hónapja aláírhatták volna a megbízatási szerződést a kivitelezőkkel, de a közlekedési minisztérium illetékesei olyan jelentéktelen ügyekkel foglalkoztak inkább, mint például befejezetlen utak átadása, környezetvédelmi és geotechnikai tervezés nélküli, vagy lejárt engedélyű közbeszerzések kiírása.
A híd építését elméletileg egy olasz cég fogja elvégezni 26 millió lejért. Persze csak akkor, ha az illetékesek végre aláírják a szerződést.
Bár hosszúságát tekintve nem tűnhet fontosnak a Gyalu és Magyarnádas közötti autópálya-szakasz, de az Aranyosgyéres–Gyalu közötti autópálya folytatásaként Kolozsvár nyugati kerülőútjának felelne meg, és a DN1-es jelzésű utat kötné össze a Szatmár és Zilah felé vezető DN1F jelzésű úttal.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
További hírek: felmosatták a saját vérét a padlóról a rendőrök egy férfival, akit megharapott egy kutya. Az Egyesült Államokban elítélték a román állampolgár Thomasz Szabót, aki évekig hamis bombariadókkal szórakozott.

… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.