És megint az RMDSZ részvételével.
Folytatódik a parlamentben a korrupcióellenes törvényi előírások szigorának fokozatos enyhítése. A képviselőház jogi bizottsága kedden elfogadott egy tervezetet, amely módosítja a Büntető törvénykönyv érdekütközésre vonatkozó paragrafusát.
A Btk. 301. cikkelyéről van szó, amely jelenlegi formájában börtönbüntetést és köztisztség betöltésétől való eltiltást helyez kilátásba minden olyan köztisztviselő esetében, aki hivatali hatáskörét gyakorolva vagy döntésével anyagi haszonhoz juttatja önmagát, közeli rokonait vagy bármilyen más személyt, akivel az utóbbi öt évben kereskedelmi kapcsolatban vagy munkaviszonyban állt, vagy akitől bármilyen haszonhoz jutott.
Mivel az alkotmánybíróság korábban túl homályosnak ítélte a „kereskedelmi kapcsolat” kifejezést, ezt a parlamentnek módosítania kell.
A módosított 301-es cikkely lényege az, hogy a köztisztviselő fentebb említett tette csak akkor büntetendő, ha azzal közérdekű károkozás történt. A módosítás szerzője Márton Árpád RMDSZ-képviselő, aki azt is javasolta, hogy az eredeti törvényszövegben szereplő köztisztségtől való eltiltást három évre korlátozzák. Módosult a cikkel címe is: az Érdekütközés helyett ezentúl a bűncselekmény megnevezése A tisztség felhasználása bizonyos személyek előnyére.
A módosítás kulcskifejezése a „közérdekű károkozás” feltétele. Ez ugyanis – amint több kommentátor megjegyzi, például itt és itt –, gyakorlatilag
és lehetővé teszi, hogy a köztisztviselő vagy választott tisztségviselő házastársával, gyerekeivel és más közeli rokonaival vagy azok cégeivel kössön szerződést akkor is, ha közpénzről van szó, abban az esetben, ha nem történik „közérdekű károkozás”. Egy polgármester például nyugodtan aláírhat mondjuk egy közút-aszfaltozásra, közterület-takarításra, zöldövezet-gondozásra vonatkozó szerződést a rokona cégével, hiszen ezeket a munkálatokat úgyis el kell végezni és nem történik károkozás. Vagy pedig egy képviselő vagy szenátor nyugodtan alkalmazhatja házastársát, gyerekét vagy közeli rokonát irodájában. A cikkely új formája szerint például egy polgármester akár a teljes családját alkalmazhatja vagy szerződéseket köthet cégeikkel, ha azok ténylegesen elvégzik a munkát. Közérdekű károkozás nincs, érdekütközés, tehát bűncselekmény sincs, viszont a közpénz a családhoz kerül.
A módosítást korábban a szenátus hallgatólagosan elfogadta, most még a képviselőház plénumának is meg kell szavaznia, utána mehet kihirdetésre az államfőhöz.
Az igazságügyi minisztérium negatívan véleményezte és nem támogatja az érdekellentétre vonatkozó törvénycikkelyt módosító tervezetet, amelyet kedden kedvezően véleményezett a képviselőház jogi bizottsága - közölte szerdán Tudorel Toader, a tárca vezetője. Az igazságügyi miniszter elmondta, az általa vezetett intézmény által kidolgozott tervezet, amelynek célja összhangba hozni a büntetőjogot az alkotmánybíróság döntéseivel, magában foglalja az érdekellentétre vonatkozó, 301-es és 308-as cikkelyek módosítását is, „az alkotmánybírósági döntések szabta keretek közé illeszkedve”.
Sajtótájékoztatóján Toader kifejtette: Romániában azért nem koherens a törvénykezés, mert sokszor utólag hoznak módosításokat, „törvény-infláció” van, az utólagos módosítások hozzátesznek, megsemmisítenek vagy pontosítanak bizonyos részleteket, anélkül, hogy szem előtt tartanák a koherencia szempontját.(Agerpres)
szintén a képviselőházban, de a plénumban fogadtak el kedden. A módosítás a korrupció megelőzéséről és a döntéshozatali átláthatóságról szóló 2003/161-es törvény 82. cikkelyét érinti. A jelenlegi szabályozás szerint a képviselői és szenátori minőség összeférhetetlen kereskedelmi társaságoknál, bankoknál vagy más hitelintézeteknél, pénzügyi és biztosítótársaságoknál, valamint közintézményeknél betöltött elnöki, alelnöki, vezérigazgatói igazgatói, ügyvezetői, cenzori tisztségekkel és igazgatótanácsbeli tagsággal.
A módosítás értelmében az említett társaságoknak, bankoknak stb. „rendszeresen és ténylegesen” kereskedelmi tevékenységet kell folytatniuk. Ennek az újdonságnak a bevezetésével a törvénycikkely gyakorlatilag alkalmazhatatlan, mivel nem határozza meg, mit jelent az, hogy „rendszeresen és ténylegesen”, ezzel pedig az értelmezések széles skáláját teszi lehetővé. Egy képviselő vagy szenátor ennek alapján ugyanis tevékenykedhet olyan cégekben, amelyek nem rendszeresen működnek, vagy akár csak egy-két, de jelentős összegű szerződést kötnek.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.