// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Iskolaépületet vásárolt a temesvári önkormányzat a katolikusoktól

// HIRDETÉS

A hat ingatlanból álló épületegyüttesben a Bánsági Főgimnázium működik.

Temesvár városa megvásárolja a temesvári római katolikus püspökségtől a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek rendje iskolaépületeit – jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón Nicolae Robu polgármester.

Amint az Agerpres hírügynökség felidézte, a város 4,6 millió eurós vételárban egyezett meg az egyház képviselőivel. Az összegért Temesvár Józsefváros nevű városrészében egy 1,3 hektáros telket, és rajta álló hat épületet vesz át, amelyek együttes hasznos területe több mint 13 ezer négyzetméter.

Nicolae Robu szerint az adásvétel a városi tanács jövő héten meghozandó határozatával válik törvényessé. A megállapodás szerint a város a vételárat három év alatt fizeti ki, negyedévenkénti részletekben. A polgármester megjegyezte: a tárgyalások kezdetekor az egyház nyolcmillió eurós árat szabott meg, erről jutottak el végül a 4,6 milliós vételárra.

Az épületegyüttesben jelenleg a Temesvár egyik legrangosabb iskolájának számító Colegiul Bănățean (Bánsági Főgimnázium) és a szerb nyelvű Dositej Obradovic gimnázium működik. Az épületek bérléséért havi 22 ezer eurót fizetett az egyháznak a város.

Az önkormányzat által megvásárolt épületek egy 1773 és 1880 között emelt épületegyüttes részét képezik. 

Szekernyés János temesvári helytörténész az MTI-nek elmondta, a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek rend 1858-ban telepedett meg Temesváron, és rövid idő alatt egész iskolarendszert épített ki a városban. A temesvári központú rendnek Erdélyben és Magyarországon is vannak intézményei.

Nicolae Robu polgármester a Facebookon örömét fejezte ki, hogy a vásárlással az önkormányzat jogot szerzett a felújítási munkálatok elvégzésére, és megköszönte az egyháznak a nyitottságot.   

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap