Még a zsidó közösségek föderációja is az elnök pártjára állt.
Ritkán fordul elő, hogy egy politikus kijelentésétől mindenki elhatárolódjon, akinek valamilyen formában köze lehet hozzá. Ilan Laufernek, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) majdnem miniszterelnök-helyettesének most sikerült elérnie ezt a bravúrt: a Klaus Iohannis államfőt antiszemitának bélyegző vádjait nem csupán saját pártja, hanem a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja (FCER) is ízekre szedte.
A föderáció csütörtökön a leghatározottabban elutasította az államfő ellen megfogalmazott vádat. A közleményben – Iohannis érdemeit hangsúlyozva – kiemelik: „az antiszemitizmus vádját, a holokauszt áldozatainak az emlékét, az emberiség eme tragédiáját nem szabad politikai célokra felhasználni”.
A szervezet azért a PSD-nek is odaszúrt egyet, amiért a párt egyes politikusai az államfő német származása miatt lenácizták a korábban általa vezetett német érdek-képviseleti szervezetet. A föderáció állást foglalt a kisebbségek kollektív megbélyegzésével szemben, leszögezve: kiváló munkakapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, melyet kitartó partnernek ismert meg a demokráciáért és az antiszemitizmus ellen folytatott harcban.
A föderáció azokra a vádakra válaszolt, amelyeket a zsidó származású Ilan Laufer fogalmazott meg keddi sajtónyilatkozatában, miután Klaus Iohannis államfő elutasította a kinevezését a miniszterelnök-helyettesi ranggal társuló regionális fejlesztési miniszteri posztra.
Laufer az államfő „újabb antiszemita megnyilvánulásának” minősítette a kormányfőhelyettesi kinevezésének az elutasítását. Fontos adaléknak tartotta, hogy Iohannis német nemzetiségű, és „gyanús kapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, egy náci szervezet örökösével, amelyet törvényen kívül helyezett a második világháború után megkötött párizsi békeszerződés”.
Ilan Laufer kijelentéseitől Liviu Dragnea, a PSD elnöke és Viorica Dăncilă miniszterelnök is elhatárolódott. Az elutasított miniszterjelölt csütörtök este közölte: hirtelen felindultságában tette keddi nyilatkozatát.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.