Több mint száz háztartást öntött el a víz. Felkészül Brassó és Szeben megye.
Temes megye hat településén 114 háztartást öntött el az ár csütörtök éjszaka, péntek hajnalban – jelenti a Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). Az érintett települések Temesvártól keletre helyezkednek el a Béga folyó mentén. Facsádon 17 háztartásból, Bozsoron húszból, Kisbékésen 50 háztartásból kellett kiszivattyúzni a vizet, Jercén 4, Bégakalodván, Bázosdon és Vadpatakon két háztartást öntött el a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadék.
Az embereknek egyelőre nem kellett elhagyniuk otthonaikat és utakat sem zártak le. Eva Georgeta Andreaş prefektus és Daniel Franţescu alprefektus az árvíz sújtotta településeken tartózkodik a megyei katasztrófaelhárítás vezetőjével együtt, hogy felbecsüljék a keletkezett kárt, és biztosítsák a lakosság védelmét.
Ugyancsak felhőszakadás fenyegeti árvízzel Brassó és Szeben megyét pénteken – figyelmeztetnek a hidrológusok. A szakemberek szerint az itt lehullt nagy mennyiségű csapadék vadpatakokat alakíthat ki a hegy- és domboldalakon, gyors áradások futhatnak le a kisebb folyókon, több patak és folyó kiléphet a medréből.
A riasztás szerint a fenti események a legnagyobb valószínűséggel az Olt baloldali mellékfolyóinál jelentkezhetnek Sárkány és az alsóárpási vízgyűjtő tó között, Fogarastól keletre, illetve nyugatra.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.