// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Iohannis találkozott Trumppal és felszólalt az ENSZ-ben

// HIRDETÉS

Mondandójának lényege az volt, hogy Románia továbbra is támogatja a terrorizmus elleni fellépést.

Klaus Iohannis román államfő azt nyilatkozta szerdán New Yorkban, az ENSZ 72. közgyűlésén, hogy Románia továbbra is támogatja egy terrorizmus elleni nemzetközi bíróság létrehozását – számol be az Agerpres tudósítója.

Felszólalásában Klaus Iohannis említést tett a különböző háborúk, vallási feszültségek, természeti katasztrófák miatt szenvedők tömegéről és azt mondta: a terrorista támadások tovább növelik a bizonytalanság érzését. Kifejtette: a problémákra a nemzetközi jog alapján világszintű megoldást kell találni, és ez ügyben nagy szerep hárul az Egyesült Nemzetek Szervezetére.

A román államfő szerint a bizonytalanság és a válsághelyzetek megelőzésének legjobb módszere a minőségi oktatás és a jólét megteremtése.

„Románia felvállalta az Agenda 2030-ból következő fejlesztési politikák életbeültetését, amelybe bevonjuk az összes politikai, civil, privát és tudományos szereplőt” – mondta a román államfő. Hozzátette: minden tagországnak törekednie kell arra, hogy az ENSZ munkájának hatékonysága javuljon.

Azt mondta: Románia támogatja az ENSZ terrorizmus elleni fellépését. „Egyetlen ország sem lehet sikeres egymaga a terrorizmussal szembeni harcban, ezért üdvözöljük, hogy az ENSZ terrorizmus elleni irodát hozott létre. Románia továbbra is támogatja a Spanyolországgal közösen kezdeményezett terrorizmus elleni nemzetközi bíróság esetleges létrehozását” – hangsúlyozta az államfő.

Klaus Iohannis találkozott New Yorkban Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével is. A találkozóra, amelyen jelen volt Carmen Iohannis is, azon a fogadáson került sor, amelyet az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump adott az ENSZ 72. közgyűlésén részt vevő delegációk vezetőinek tiszteletére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Székelyhon

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

// még több főtér.ro