// 2024. október 1., kedd // Malvin
nemzetbiztonság

Iohannis: módosítják a nemzetbiztonsági törvényeket

Az igazán átfogó változtatások azonban már a választások után felálló parlamentre maradnak.

Módosítják az elavultnak bizonyult nemzetbiztonsági törvényeket Romániában, és felszámolják a titkosszolgálatok és fegyveres erők munkáját hátráltató joghézagokat – jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő a kormánnyal és parlamenti pártokkal (köztük az RMDSZ-szel) folytatott konzultációsorozat végén.

Az első ütemben a bukaresti kormány május végéig a parlament elé terjeszti a terrorelhárítási törvény tervezetét, valamint a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő, illetve az információbiztonsági törvény új változatát. Az utóbbi két jogszabály 2014-ben kidolgozott első változata alkotmánysértőnek bizonyult.

A témáról azt követően kezdődött közvita, hogy Dacian Cioloș kormányfő a brüsszeli merényletek után – konkrétumok közlése nélkül – jelezte: volt eset, amikor román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során.

Romániában ugyanis nem kell megadnia személyi adatait annak, aki feltöltőkártyát vásárol a mobilszolgáltatóktól. Ezt a joghézagot akarják még a tavaszi parlamenti ülésszak vége előtt felszámolni oly módon, hogy ne sérüljenek a kártyás díjcsomagokat vásárló felhasználók emberi jogai – magyarázta az államfő.

„Az emberi szabadságjogokat garantálnunk kell, másfelől biztonságot akarunk: elsősorban a polgárok számára, hiszen nem az állam biztonságát veszélyeztetik” – mondta Iohannis.

A második ütemben – várhatóan az őszi ülésszakon – sokkal átfogóbb változás előkészítésére vállalkozik egy e célból létrehozandó parlamenti különbizottság, amelynek az államfő szerint a meglehetősen bonyolult nemzetbiztonsági jogszabályi keret egészét korszerűsítenie kell. Iohannis szerint egyúttal a titkosszolgálatok és más parlamenti alárendeltségben működő szervezetek felügyeletét is erősíteni akarják.

Az új nemzetbiztonsági törvényeket várhatóan 2017-től kezdődően, az idei év végén megválasztandó új parlament fogadja majd el – közölte az államelnök.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro