// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Iohannis megtartotta élete leghosszabb sajtótájékoztatóját úgy, hogy az égvilágon semmi újat nem mondott (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Inkább robogott tovább a kampányvonaton.

Mi legalábbis nem emlékszünk arra, hogy a Herr Präsident valaha tartott volna egy több mint hetven perces sajtótájékoztatót az elmúlt öt évben úgy, hogy gyakorlatilag minden újságírói kérdésre hajlandó volt válaszolni.

Az ember azt hinné, egy ilyen maratoni hosszúságú beszélgetésbe belefér egy mandátumértékelő beszéd, sőt, az államfő majd elszótagol pár friss információt is, de nem.

Hősünk bekapcsolta a kampányszöveg-generátort és csak akkor kapcsolta ki, amikor már az újságírók is belefáradtak.

Ja, azt megtudtuk legalább, hogy az államfő – aki állítása szerint két éve nem vakációzott (!), hogy megvédje az országot a PSD-sektől –

a 2014-es választásokhoz hasonlóan számít a magyar közösség szavazataira,

s Kelemen Hunor ma délutáni kijelentésére reagálva még annyit mondott: „Nekem inkább az tetszett, amikor

Kelemen úr azt mondta, egy vagány országot akar. Én is olyat akarok!”

A többit nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy a PSD rossz, naaaaaaaagyon rossz, Viorica Dăncilă pedig egy megacsalódás, és egészen biztos, hogy Herr Klaus nem fog vitázni a volt miniszterelnökkel.

Aki nagyon unatkozik, itt megtekintheti ezt a lassú folyású eseményt:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro