És a nemzetközi erőfeszítéseket is fokozni kell, ha nem tudná, mert egyébként a nemzetközi helyzet nem fog fokozódni…
Klaus Iohannis hivatala a lovát ugratja hétfőn kiadott egy sajtóanyagot a nemzetközi nőnap alkalmából, amely szerint fokoznunk kell az erőfeszítéseket a nemzetközi színtéren. Ez csak egy kiragadt gondolat a sok semmitmondó, és semmit nem jelentő hablatyból (vö.: bullshit).
Az elnök, illetve az, aki írta neki, azzal kezdi, hogy a világjárvány ismét megmutatta, hogy a nők még mindig csak a második sorban vannak a társadalmunkban, hiszen még ez az egészségügyi járvány is jobban megviselte őket gazdaságilag és szociálisan egyaránt.
Egyrészt a pandémia alatt még jobban megnőtt a nőkkel szembeni családon belüli, illetve nemi erőszakok száma, de anyagilag is jobban megviselte az ügy a hölgyeket, hiszen míg a férfiak körében 6,2-ről 7,1%-re nőtt a munkanélküliség aránya, addig a nőknél 6,7-ről 7,9%-ra.
Ezután következik a hablaty rész arról, hogy el kell felednünk a rossz múltbéli berögződéseket, „adekvát gazdasági környezetet kell teremtenünk a nemek közötti egyenlőség számára”, illetve fokoznunk kell a nemzetközi erőfeszítéseket.
Érti már?
A szép szavak ellenében azonban egy sötét sikátorban ott vár, és kíméletlenül kupán vág a kiábrándító rögvalóság: Európában átlagosan még mindig 15%-kal keresnek kevesebbet a nők ugyanazért a melóért, mint a férfi kollégáik. Számszerűen ez azt jelenti (még mindig európai átlagban), hogy míg egy férfi keres 1 eurót, addig egy hölgy ugyanannyi erőfeszítésért, ugyanannyi idő alatt csak 86 centet kap.
Ilyen tekintetben Észtország a listavezető (22%-os eltérés), de Ausztriában, Csehországban, Németországban és Szlovákiában is szembeötlő, 20%-os a bérkülönbség.
A vicc az, hogy ebben a tekintetben a statisztikai adatok szerint Románia nagyon jól áll, mindössze 2,2%-os a bérkülönbség, ezzel a lista jó felének a második helyén vagyunk, csakhogy ez nem azért van, mert nálunk olyan jól megfizetik a nőket, hanem azért, mert itt a férfiak is szarul keresnek.
A helyzet egyébként Luxemburgban a legjobb, ahol csak 1,4%-os a különbség, de ott azért nem vicc az egész, mert tényleg jól megfizetnek mindenkit.
Isten éltesse a hölgyeket, és sok türelmet nekik a fenti bullshitekhez! :)
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.