Az oktatási miniszter hajthatatlan.
Hétfőn, sőt az egész jövő héten lesz tanítás, függetlenül az influenzahelyzettől – jelentette ki ellentmondást nem tűrően vasárnap Ecaterina Andronescu oktatási miniszter. Mindez azért lényeges, mert pénteken az influenza miatt nem volt tanítás.
Most viszont lesz.
„Lesz tanítás, mivel a holnap kezdődő hét a félév utolsó hete. Ezért lezárják a diákokat, márpedig nem zavarhatunk bele a félév lezárásába” - jelentette ki Andronescu az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva.
A miniszter azért igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy minden iskolában szigorú orvosi ellenőrzésnek vetik alá a diákokat reggelente.
Majd a szülők lelkére kötötte, hogy ha fertőzés gyanúja merül föl, vigyék orvoshoz a gyereküket.
Mindeközben Sorina Pintea egészségügy-miniszter arról beszélt: a jövő héten dől el, hogy ki kell-e hirdetni az influenzajárványt az országban.
A szintén az Antena 3-nak nyilatkozó miniszter szerint akkor hirdetnek járványt, ha a megbetegedések száma három egymást követő héten meghaladja azt a számot, amelyre az egészségügyi hatóságok felkészültek. Ugyanakkor arra kérte a lakosságot, hogy ha valaki influenzás tüneteket észleli magán, ne kezdje el saját magát kúrálni, hanem forduljon a háziorvoshoz.
Amúgy az influenzát pont nem érdekelte, hogy kihirdették a járványt vagy sem: eddig 39 ember életét követelte az országban.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.

Márciusban zajlanának az országos vizsgák szimulációi, bojkottal fenyegetőznek a tanári szakszervezetek. Két férfit vettek őrizetbe kutyák tömeges illegális elaltatásának ügyében.