// 2024. október 1., kedd // Malvin
egyesülés

Indul az aláírásgyűjtés a nagy román egyesülési népszavazásért

Nem viccelnek: módosítani akarják a román alkotmányt, hogy egyesülni lehessen Moldovával.

A Centenárium Szövetség ernyője alá tartozó több mint 130 egyesület és kezdeményező csoport elkezdett egy aláírásgyűjtő kampányt. Hogy miért? Hát, hogy lehessen népszavazást tartani a nagy egyesülésről. Mármint, a Moldovai Köztársaság egyesüléséről Romániával.

Az aláírásgyűjtés április 23. és június 25. között zajlik majd, és azt a célt szolgálja, hogy végül módosítsák Románia alkotmányát, mégpedig egy preambulummal, amely konkrét utalást tartalmaz a Moldovai Köztársasággal való egyesülés lehetőségére. A kezdeményezők Romániában, a Moldovai Köztársaságban és persze a román diaszpórában akarják összegyűjteni az egymillió aláírást.

A kezdeményezők szerint az újraegyesülés a Prut két partján élő lakosság jogos kívánsága. Ám annak érdekében, hogy e kívánság teljesüljön, módosítani kell a román alkotmányt. (A moldovait nem kell? Kérdezzük halkan.) Ezért a kezdeményezők összehívtak egy alkotmányjogi szakértőkből álló csoportot, akik kidolgozzák az alaptörvény preambulumába szánt utolsó mondatot, mégpedig Németország alkotmányának mintájára. Ebben az utolsó mondatban az áll majd, hogy a román népnek joga van békésen újraegyesülni (konkréten, így), az 1975-ös Helsinki Záróokmány előírásaival összhangban.

Egy német európai parlamenti képviselő, nevezett Michael Gahler, a Kereszténydemokrata Unió tagja (Angela Merkel pártja) azt állítja, Németország jó szemmel nézné a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de figyelem! Be kell tartani bizonyos feltételeket. A két Németország újraegyesülése idején a nyugatnémet alkotmány tartalmazott egy olyan mondatot, hogy ha más területek szeretnének csatlakozni a szövetségi Németországhoz, el kell fogadniuk annak alkotmányát.

A kampányt szerdán harangozzák be a szervezők a nagy román városokban – Temesvár, Bukarest (és érdekes módon a cikk írója által ide sorolt) Chișinău –, ugyanakkor Brüsszelben is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro