// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Ímmel-ámmal reagált a román külügy is Kelemen kitiltására

// HIRDETÉS

Udvariasan az ukrán követséghez fordultak. Bezzeg a magyar külügy nem cicózott.

Visszafogott, kelletlen hangvételű, rövid közleményben reagált a román külügyminisztérium arra, hogy Ukrajna a hétvégén magyarázat nélkül kitiltotta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, a bukaresti parlament képviselőjét a területéről: a hétfő éjjel kiadott kommüniké szerint a külügyminisztérium az ukrán nagykövetséghez fordult, és magyarázatot kért az ügyben.

A közleményben megjegyzik: a külügyminisztérium tudomásul vette a történteket, amelyekről amúgy Kelemen telefonon Teodor Meleșcanu külügyminisztert is tájékoztatta.

A jelek szerint a bukaresti diplomácia nem túl nagy kedvvel vetette bele magát az ügybe, jelzik is, hogy nekik nincs sok közük hozzá, elvégre a kitiltásokról az ukrán hatóságok döntenek, a román képviseleteknek az ilyesmiben nincs szerepük.

A kitiltásról szóló határozatot pedig csakis az érintett személy támadhatja meg az illetékes bíróságon.

Ehhez képest a magyar külügy hétfőn igencsak keményen reagált: a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette hétfőn a budapesti ukrán nagykövetet Kelemen kitiltása miatt.

„A leghatározottabban kikérjük magunknak az újabb magyarellenes provokációt, az ukrán parlament és kormány folyamatos magyarellenes döntései elfogadhatatlanok” - utasították rendre az ukrán illetékeseket.

Felpanaszolták, hogy Magyarország „a tisztességtelen ukrán lépések ellenére” többfajta egészségügyi és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, „az ukrán vezetők viszont a magyarokat ellenségnek tekintik, ez felháborító és elfogadhatatlan”.

Mint megírtuk, Kelemen szombaton közölte, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából. Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára, de az ukrán határon egyórás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Menczer Tamás, a KKM államtitkára szombaton elmondta, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor kitiltását Ukrajnából, ezért bekéretik az ukrán nagykövetet.

Kelemen elmondta, csak tippelni tud kitiltásának okairól, szerinte közrejátszhattak a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai, konkrétan az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény elleni határozott kiállása.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro