// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ilyenek az Arany János-emlékérmek

// HIRDETÉS

A Magyar Nemzeti Bank sem maradt ki a bicentenáriumi tisztelgésből.

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére arany, ezüst és színesfém emlékérmet bocsátott forgalomba a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az érmeket pénteken Budapesten, a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnök és Windisch László, az MNB alelnöke jelenlétében mutatták be.

Az arany emlékérme a világ legkisebb aranyérméje gyűjtői sorozatba illeszkedik, az ezüst pedig a magyar költőket bemutató tematikus sorozat része.

Az emlékérmeket Király Vilmos tervezte, mesterjegye a pénzek hátoldalán található. Mindhárom érméből 5000 darab készíthető.

Mutatjuk közelről:

Innentől pedig csak az olvassa, akit érdekelnek a numizmatikai részletek:

Az aranyérme előoldalán a középmezőben az aranymetszésre utaló motívum jelenik meg, amely tökéletes arányaival Arany kiérlelt, klasszikus költészetét kívánja szimbolizálni. A középpontból indulva enyhe hullámvonalban egy repülő malomkövet jelképezve Arany János néhány jelentős művének címe olvasható. Az alsó köriratban a Toldiból vett idézet, a „Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg?” szerepel.

Az érme előoldalán található a Magyarország felirat, az 5000 forintos értékjelzés, a „Bp.” verdejel, valamint a 2017-es verési évszám.

A miniarany emlékérme hátlapján Arany János Barabás Miklós metszete alapján készült fiatalkori ábrázolása szerepel, a félköriratban az Arany János felirat olvasható, illetve a költő születési és halálozási dátuma (1817-1882).

Az ezüst- és színesfém érmék képe azonos, csak az értékjelezés tér el, előlapjukon a kötelező éremképi elemeken túl Stróbl Alajos Aranyt ábrázoló emlékművének talapzatán található Toldi Miklós-szobor jelenik meg, félköriratban a „Rémlik, mintha látnám termetes növését” Toldi-idézettel.

A hátlapján Arany János időskori, félalakos ábrázolása látható, mellette névaláírása, középen, két egymás alatti sorban születési és halálozási éve szerepel. A hátlapon olvasható az Arany ars poeticájára utaló, A walesi bárdokból vett „kobzán a dal magára vall” idézet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.