// 2024. október 5., szombat // Aurél
Antikorrupció

Ilyen volt a korrupció elleni küzdelem 2021-ben: több ügyirat, több vádlott, nagyobb kár

A járvány okozta kihívások mellett az ügyészhiánnyal is meg kellett küzdenie a DNA-nak.

Mérleget vont az előző évi tevékenységéről az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA): Crin Bologa főügyész az igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai, a területi DNA-igazgatók és a korrupcióellenes ügyészek jelenlétében ismertette az elmúlt esztendő sarokszámait.

A világjárvány a DNA munkájára is rányomta a bélyegét:

91 olyan eset volt, melyben megbetegedés vagy fertőzöttel való közvetlen érintkezés miatt különböző ideig karanténba/izolációba kényszerültek a munkatársak, ugyanakkor büntetőeljárások elhalasztására vagy újraütemezésére volt szükség a tanúk, a gyanúsítottak, a szakértők vagy az ügyvédek megbetegedése, fertőzésgyanúja miatt. Nem volt tehát könnyű helyzetben a korrupció elleni küzdelem, ennek ellenére a DNA jobb mutatókat tett le az asztalra, mint egy évvel korábban:

  • több dossziét nyitottak,
  • több személy ellen emeltek vádat (44,5 százalékkal nőtt a vádlottak száma 2020-hoz képest),
  • több magas rangú közméltóság került bíróság elé,
  • több lakossági bejelentés érkezett (15 százalékkal),
  • de csökkent a felmentő ítéletek száma,
  • és kevesebb dosszié vár kivizsgálásra.

A tavaly lezárt ügyekben a keletkezett kár értéke 8,164 millió lejre rúg, ebből mindeddig 209 milliót szerzett vissza a DNA. Összesen 18 közméltóság – hét honatya, köztük a képviselőház elnöke, két miniszter, egy volt kormányfő, három államtitkár és egy államtitkár-helyettes, egy prefektus, két megyei tanácselnök és egy megyei tanácselnök-helyettes – ellen zajlott eljárás. Év végégig kevesebb megoldatlan dosszié hevert a DNA-ügyészek fiókjaiban. A bíróságok

255 ítéletet hoztak, összesen 427 vádlott ellen.

A főügyész tevékenységi beszámolója szerint a DNA munkáját jelenleg az ügyészhiány hátráltatja a leginkább. A 2018-as igazságügyi átszervezések következtében a DNA ügyészeket veszített, jelenleg 47-tel kevesebben vannak, mint amennyire papíron szükség lenne. Egy lehetséges magyarázat arra, hogy tavaly több korrupciós ügy került a DNA elé, hogy az ügyészek folytatták a járvány idején elkövetett korrupciós bűncselekmények kivizsgálását. A szükségállapot kihirdetésétől (2020. március 16.) számítva 2021. december 31-ig 175 dossziét nyitottak, ebből 89-et még nem sikerült lezárni. Végül egy érdekesség: a konstancai DNA immár zsinórban a hetedik éve tudhatja magáénak a legaktívabb iroda címét, majd Nagyvárad, Temesvár és Craiova következik. A leggyengébben Pitești, Maros és Suceava teljesített.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro