Különvonatot indítanának Nagyvárad–Csíkszereda útvonalon.
Nagyváradról is indítanának zarándokvonatot Ferenc pápa csíksomlyói látogatására – tudatta körlevelében Böcskei László megyéspüspök. A csíksomlyói búcsúra évek óta indul zarándokvonat Budapestről, arra azonban, hogy belföldről is különvonat induljon, még nem volt példa.
Böcskei László körlevelében a pápalátogatás rendkívüliségére hívta fel a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye híveinek figyelmét, arra buzdítva őket, hogy lehetőségeik szerint vegyenek részt a hagyományos búcsú előtt egy héttel esedékes pápai szentmisén.
A püspök levelében a székelyföldi szervezőcsapatra háruló nem mindennapi feladatokra is kitér, rámutatva, az utazás megszervezésével is segíthetik ennek munkáját. Szerinte ezt a célt szolgálja az általa kérvényezett különvonat is, bár arról is tudomása van, hogy az egyházmegye több plébániája már betervezte a buszos utazást Csíksomlyóra.
„Anélkül, hogy az eddigi terveket áthúzzuk, továbbra is hangsúlyozom, hogy külön vonat indítását kérelmeztem az illetékes szervektől Nagyvárad-Élesd-Csíkszereda útvonalon. Az ezzel kapcsolatos részletekkel idejében jelentkezünk, és biztatjuk híveinket, válasszák ezt az utazási módot, mert ezzel is könnyíthetünk a szervezők munkáján” – írta a püspök.
Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatására Magyarországról is több zarándokvonat indul, a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda május 31-én három városból, Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról indít szerelvényeket Csíksomlyóra, melyeket Püspökladányban összekapcsolnak. A 17 kocsiból álló zarándokvonat már délután, a pápai szentmise után visszaindul Magyarországra.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.