// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Ilyen, amikor a Lidl magasabbra építené a deveselui rakétaradart, de a bíróság nem engedi

// HIRDETÉS

Abszurd történet dél-Romániából, még abszurdabb folytatással.

Tavasszal mi is beszámoltunk arról a nagyon romániai történetről, amely a dél-romániai Dolj megyében található Cârcea település polgármesteréről szól, aki felvásárolta a környék földterületeit, hogy nyolcmillió euróért eladja a német Lidl szupermerket-láncnak, amely regionális logisztikai raktárt akart a telekre építeni.

A tranzakciót a Dolj megyei önkormányzat jóváhagyásával nyélbe is ütötték. Csak azt felejtették el, hogy a helyszíntől két kilométernyire egy rendkívül fontos radarállomás található, amely a híres-hírhedt deveselui amerikai rakétapajzs egyik eleme.

A bukaresti védelmi minisztérium illetékesei persze azonnal léptek, amikor feltűnt nekik, hogy a katonai létesítmény tőszomszédságában éppen valami böhömnagy létesítményt építenek, hiszen fennáll a veszélye, hogy az zavarhatja a radar működését, ezért figyelmezették az illetékeseket, egyben bíróságon kérték az építési engedély semmissé nyilvánítását. A hatályos törvények szerint ugyanis a radar öt kilométeres körzete védett övezetnek számít, és bármilyen építkezéshez a védelmi minisztérium engedélye is szükséges – amit természetesen senki sem kért.

Az ügyben most fejlemény történt

és az sem tűnik kevésbé abszurdnak.

A Lidl ugyanis amolyan németes fegyelmezettséggel leállt az építkezéssel, és ahogy azt kell, képviselői leültek egyeztetni a védelmi minisztériummal.

A kulturált tárgyalások nyomán pedig olyan megoldás született, amelynek mindkét fél örülhet: megállapodtak arról, hogy a Lidl pénzén a radarantennát egy magasabb talapzatra állítják.

Ehhez először ideiglenes helyszínre kell költöztetni a radart, hogy az talapzat elkészültéig tovább működhessen, majd vissza kell telepíteni az immár magasabb eredeti helyszínre.

A védelmi tárca nem győzött lelkendezni, hogy ez mennyire jó megoldás.

A katonai illetékesek szerint ugyanis

a magasított antenna teljesítménye jócskán megnő:

ha 12 méterrel magasabb, 10-12 kilométerrel kiterjedtebb hatósugárban tudja bemérni az alacsonyan és nagyon alacsonyan közlekedő objektumokat.

A felek még föl sem lélegezhettek a mindenkinek kedvező megoldás megtalálása után, amikor jött az újabb hideg zuhany.

Ezúttal a bíróság részéről.

A Dolj megyei törvényszék ugyanis a héten közölte: nem hajlandó elfogadni a megállapodást, ezért októberre kitűzte az építései engedély megsemmisítését célzó kereset tárgyalásának időpontját.

Hogy a bíráknak miért nem tetszik a békés, és mindkét érintett fél számára kedvező megállapodás, arra egyelőre még nem született meg az indoklás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig
Székelyhon

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig

Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.

// még több főtér.ro