// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Így zajlik majd az érettségi és a képességfelmérő

// HIRDETÉS

Az oktatási miniszter beszélt a részletekről. Majd sikerült ellentmondania a saját minisztériuma közleményének, amely szerint nem lehet tanévzáró ünnepségeket tartani az iskolákban.

Egyre közeledik a nyolcadikosok képességfelmérőjének és az érettséginek az időpontja, Monica Anisie oktatási miniszter pedig elárult néhány részletet arról, hogyan zajlanak majd a vizsgák a járvány elleni védekezés elleni intézkedések közepette.

Mint elmondta, eddig a végzősök több mint 70 százaléka részt vett a felkészítőkön.

Felidézte, hogy mind a képességfelmérő, mind az érettségi két felvonásból áll majd, az első után néhány héttel újabb vizsgát szerveznek azon diákok számára, akik az első felvonás idején betegek voltak, vagy házi elkülönítésben kellett lenniük.

Azonban elmondott egy jó hírt is: ha valaki az első körben még részt tudott venni néhány vizsgán, és közben betegedett meg, az addigi eredményeit elismerik, vagyis a második körben onnan folytatja, ahol abba kellett hagynia, nem kell ismét vizsgáznia az egyszer már letudott tantárgyakból.

A vizsgák előtt a diákok testhőmérsékletét megmérik, és amíg az épületen belül tartózkodnak, nekik és a tanároknak is maszkot kell viselniük.

A távolságtartás miatt persze kevesebben lesznek egűy tanteremben, így több teremre, ennek nyomán több felügyelő tanárra is lesz szükség.

A vizsgák idején az iskolákban orvos is jelen lesz majd.

Azon nyolcadikosok, akik csak a második körben tudnak vizsgázni, semmilyen hátrányt nem szenvednek: ugyanolyan eséllyel futnak neki a gimnáziumi felvételinek, mint azok, akik már az első körben letudták a vizsgát.

Egyben azok az érettségizők sem járnak rosszul, akik külföldi egyetemre felvételiznének: a több ország oktatási minisztere is egyeztetett, és összehangolják a jórészt online megszervezett felvételik időpontját.

Anisie egyébként elkövette azt a bravúros tettet, hogy egy napon belül teljesen ellentmondjon az általa vezetett tárca nyilatkozatának arról, lehet-e tanévzáró ünnepségeket szervezni az iskolákban.

Vasárnap reggel még az volt a minisztérium álláspontja, hogy nem.

Este viszont a miniszter azt mondta: az iskolák udvarain lehet ünnepségeket szervezni, már a távolságtartás tiszteletben tartásával. Szerinte a közlemény az épületen belüli tevékenységekre vonatkozott.

És azt javasolja, hogy az ünnepségeket a képességfelmérő és az érettségi után tartsák meg.

Mit is mondjunk: fő a következetesség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro