// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Így szúrhatja ki, hogy a földgáz- vagy áramszolgáltatója át akarja verni a számlával

// HIRDETÉS

Egyes cégek pofátlan összegű számlákkal játszanák ki a törvényeket és kopasztanák meg az ügyfeleket.

Egyre gyakrabban merül fel, hogy az energiahordozók árának emelkedését kihasználva egyes szolgáltatók az árak rögzítéséről, illetve kompenzálásáról szóló törvényt kijátszva akarnak hatalmas nyereségre szert tenni, és csillagászati összegű számlákat küldenek ki a fogyasztóknak.

Mint megírtuk, maga Virgil Popescu energiaügyi miniszter is így járt, aki emiatt annyira dühös lett, hogy fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el a szolgáltatóknál, és durva szankciókkal fenyegeti őket.

De honnan tudhatjuk, hogy egy szolgáltató nem alkalmazza a törvényt, amely értelmében rögzítették az árakat, illetve az áram esetében 300 kWh fogyasztás alatt az állam bizonyos összeggel kompenzálja a számlát?

Nos, a miniszter szerint ez egyszerű: a januárban kiérkező számlákon szerepelnie kell két plusz rubrikának. Az egyik a rögzített árat tartalmazza, a másik pedig azt, hogy mekkora összeggel kompenzálják a számla összegét.

Ha ezek hiányoznak, akkor azt jelenti, hogy a számla „hibás” – értsd: a szolgáltató trükközik.

A másik lehetőség az, hogy a fogyasztás és a díjszabás olyan alacsony volt, hogy nem is indokolt a kompenzáció, de a miniszter szerint ilyen esetből januárban nagyon kevés lesz.

Popescu azt tanácsolja mindenkinek, hogy ha gyanús számlát kap, ne fizesse ki, hanem tegyen panaszt a szolgáltatónál és a fogyasztóvédelemnél. Ezt követően a szolgáltatónak újra kell számolnia a számla összegét. Ha ezt mégsem teszi meg, a miniszter azzal fenyegetőzik, hogy

elveszíti a működési engedélyét, hiszen nem játszadozhatnak az emberek idegeivel.

Popescu igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy senki sem marad szolgáltató nélkül, ha visszavonják valamely cég engedélyét, mert más veszi át a szolgáltatást.

Egyben azt is jelezte: ha valaki már kifizette a hibásan kifizetett számlát, akkor a szolgáltatónak vissza kell fizetnie a különbözetet, nem elfogadható, hogy a következő számlákból vonja le az összeget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro