// 2024. október 5., szombat // Aurél

Így segít a CFR: ingyenes vonatozással áltatta a menekülteket, csak az erről szóló határozatot felejtette el

Szóban értesítették a vasúti pénztárosokat, ezen kívül semmi nem történt.

Nem kapkodja el a segítségnyújtást a román állami vasúttársaság (CFR). Hiába jelentette be március elsején Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, hogy az ukrajnai menekültek ingyenesen utazhatnak a vonatokon, egyelőre ugyanúgy fizetniük kell, mint bármelyik más utasnak. A magyarázat annyira jellemző az egész román államapparátusra, hogy ha kettőt kellett volna tippelni, egyből ez jutott volna az eszünkbe: senki nem értesítette írásban az állomásfőnököket vagy a pénztárosokat, hogy milyen ügymenet szükséges az ingyenes jegyekhez. Az erről szóló rendelet napok óta porosodik egy fiókban, amíg azt nem hagyják jóvá, a menekülteknek nem jár az ingyen utazás. Az egyszerre kínos és dühítő késlekedésre Cătălin Drulă, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) honatyája, korábbi szállításügyi miniszter, illetve Iulian Bulai képviselő hívta fel a figyelmet. Utóbbi egy négytagú családot – három nőt és egy hároméves gyereket – segített abban, hogy Bukarestből Bécsbe jussanak. Azt hitték, ingyenesen utazhatnak, de a pénztárnál azt mondták nekik, nem kaptak tájékoztatást a központtól, hogy milyen feltételekkel utazhatnak a menekültek. A szállításügyi miniszter jelenleg Lengyelországban tárgyal, így Bulainak nem sikerült magyarázatot kérnie és kapnia a problémára, végül saját zsebből vette meg a jegyeket. Az Economedia úgy tudja, hogy a jegypénztárosoknak szóltak az ingyenes utazásról, de nem írásban. Ahhoz, hogy életbe lépjen a Grindeanu által már bejelentett döntés, egy miniszteri rendeletre vagy egy sürgősségi kormányrendeletre van szükség. Időközben Sorin Grindeanu Facebook-oldalán is sokan kérik számon az elöljárótól, hogy miért jelentett be valamit, ami valójában még messze nem működik, rontva az Ukrajnából menekülő, kiszolgáltatott emberek esélyeit a túlélésre. Választ egyelőre nem kaptak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro