Újra palántálná magát egy olyan egyetemi szak, mely gondolkodni tanít, egy olyan világban, ahol ez már nem divat.
Hétfő kora délután van, éppen a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektori hivatala felé tartok, hogy két volt egyetemi tanárommal, Horváth Gizella rektor-helyettessel, a filozófia szak volt, a képzőművészeti tanszék jelenlegi docensével és Balogh Brigitta tanszékvezetővel találkozzak.
Arról a kampányról beszélgetünk, melyet a volt hallgatók aktív közreműködésével a filozófia népszerűsítéséért indítottak. Fő céljuk, hogy egy év szünet után, idén elsőévesekkel indulhasson a szak.
a szülők elvárásainak megfelelni akaró hallgatók tartanak beiratkozni egy olyan szakra, mely nem ad egy kézzel fogható, az újságok álláshirdetései között is megtalálható szakmát. Holott egy állásinterjún nem a diploma a döntő, hanem az, hogy milyen képességekkel rendelkezik az adott jelentkező.
És az sem szerepel az álláshirdetésekben, sem a köztudatban, hogy a romániai bankok például, amikor épp terjeszkedési fázisban voltak, kifejezetten keresték a filozófia- és más bölcsészszakok végzőseit a jó kommunikációs és elemző készségük miatt.

A filozófia fontosságát alábecsülő szemléletnek „köszönhetően” sorra szűnnek meg ezek a szakok: a Nagyváradi Állami Egyetemen például már öt éve nem tanítanak filozófiát. Félő, hogy az egyetemi szintű magyar filozófiaoktatás is hasonló sorsra jut, elsőként talán éppen a váradi.
Bár a filozófia felettébb hasznos voltáról e sorok íróját nem szükséges meggyőzni, Balogh Brigitta logikus érveléssel mutat rá, miképpen hasznosítható a filozófia szakon szerzett tudás a munkaerőpiacon. A tanszékvezető megnézte, hogy milyen követelményeket támasztanak manapság a munkaadók majdani alkalmazottaikkal szemben, és ezek hogyan esnek egybe a filozófiai képzés által megalapozott tudással.
aki képes a körülötte zajló folyamatok mélyére látni, aki képes az ésszerű helyzetelemzésre, nem riad meg a feladatoktól, meglátja a lehetőségeket, tud jól kommunikálni és érvelni. Fontos szempont a tanulékonyság, fejlődőképesség és az alkalmazkodókészség, mely nélkül napjainkban senki sem marad talpon egy munkahelyen.
A filozófiai gondolkodásmód elsajátítása hozzájárul ahhoz, hogy tovább lássunk az orrunknál, meglássuk az összefüggéseket, amely nélkül minden gyakorlatias tudás tartalom nélküli ismeret.
Balogh Brigitta szerint ennek oka a rövidtávra koncentráló gondolkodásmód. Az egyetemekre beiratkozó hallgatók és a szülők többsége azonnali haszonban gondolkodik, melynek legfontosabb szempontja, hogy az adott szak elvégzése után pályakezdőként mennyit fog keresni az illető.
Ehhez képest a fiatalok azzal szembesülnek, amikor dolgozni szeretnének, hogy a divatszakmák telítődtek, és nincs olyan munka, amiben nagy pénzeket lehet keresni pályakezdőként – ha egyáltalán sikerül elhelyezkedni.

A fiatalok lépéselőnyt szerezhetnek a filozófiai „készségcsomaggal”, amely kezdő lépést jelent a szellemi kibontakozáshoz és a szakmai érvényesüléshez egyaránt. Utólag felismerve ezt nagyon sokan választják második szakként a filozófiát, így a hallgatók között gyakoriak a másoddiplomások és az idősebb generáció tagjai.
Belső felmérést is készítettek végzőseik érvényesüléséről: megnézték, hogy a szakon végzett több mint száz hallgató közül ki milyen területen helyezkedett el az elmúlt 12 évben. 30 százalék tovább tanult mesteri vagy doktori fokozaton, 15 százaléknyian pedagógusok, ugyanennyien újságírók lettek. A diplomások 10 százaléka saját vállalkozással vagy kultúraszervezéssel foglalkozik, köztük van könyvtáros, PR-os, közönségszervező, kiadóigazgató, kávézótulajdonos és biztonsági szakember. Végül 30 százalék valamilyen vállalat alkalmazásában dolgozik változatos munkakörökben.
A PKE filozófiai tanszéke erre a kérdésre már régóta keresi a választ, ezért több olyan programot szervez, amely középiskolásokat céloz meg. Ilyen például a Kiutat a palackból kreativitás verseny vagy az Egyetem az iskolában című népszerűsítő program. Rendszeresen bekapcsolódnak az Iskola másképp alternatív oktatási hét programjaiba is.
Horváth Gizella docenstől megtudom, a tizenöt éve működő szakon már tizenkét éve szerveznek Filozófus napot, melyet nem véletlenül időzítenek általában április elsejére. A bolondos, jókedvű kreativitásról szóló rendezvény elsősorban a hallgatóknak szól. A város filozófia iránt érdeklődő közönségét szólítják meg a filozófiai esték, melyet hét éve tartanak.

Ami a szakmai kutatómunkát illeti: népszerű a kötetlen formában zajló Fifika (Fiatal filozófusok kalákája) minikonferenciája. Még komolyabb kutatói munka zajlik az Argumentor nemzetközi konferencia keretében, amely a világ különböző országaiból érkező filozófusokkal közösen azt vizsgálja, hogy az érvelésnek és a retorikának milyen elméleti és gyakorlati problémái vannak.
Az éppen folyó kutatási munkába igyekeznek bevonni a hallgatókat is, sokszor publikációs lehetőséget biztosítanak számukra. A tehetséggondozásnak egy másik műhelye a Janus Pannonius Szakkollégium filozófiai szakcsoportja. A hallgatók a tudományos diákköri konferenciákon való sikeres szerepléssel igazolják vissza, milyen eredményei vannak a szak erősségének számító, személyre szabott oktatásnak.
A Filozófia Tanszék 1999-ben alakult a filozófiai képzés biztosítására a Sulyok István Református Főiskolán, majd jogutódján, a Partiumi Keresztény Egyetemen. A tanszék jelenleg három képzést tart fenn: a filozófia alapszakot, amely 2007-től államilag akkreditált, valamint két magiszteri képzést, amelyek 2009-ben nyertek akkreditációt. Ezek a Politikai filozófia valamint Filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezéssel működnek. További információk: itt. |
„A válság, amiben vagyunk, a hasznukra vált: rákényszerített arra, hogy komolyan végiggondoljuk, kik vagyunk, és mit akarunk. A volt és jelenlegi hallgatók, illetve a tanárok erős közösséget alkotnak, ez ad keretet a szaknak” – magyarázza Balogh Brigitta. Az intézmény körül laza körben csoportosuló „filozófusok” válságstábként ültek össze, hogy közösen gondolkodjanak arról, miként menthető meg a szak.
Úgy döntöttek, erőteljesebb online kampányba kezdenek. Jelen vannak a Facebookon, és már elindult a Mémkertészet nevet viselő blogjuk is. Naponta szöveges mémeket „termesztenek”, amelyek kitalálásban, gyártásában és terjesztésében volt hallgatóik segítenek. Burus Botond grafikus, aki szintén itt tanult, ötletes illusztrációkat készít ezekhez.
„A mémek tulajdonképpen olyan információk, melyek másolják önmagukat, divatot teremtenek. A filozófia ősidők óta ezt csinálja: szétválasztja a jót a rossztól, mint ahogyan egy jó kertész is szétválasztja a virágot a gyomtól. A kultúra szavunk eredete is erre utal: földet művelni” – mondja a tanszékvezető.
Mint kiderül: egyfajta küldetéstudat ez, melynek lényege, hogy minden egészséges társadalomnak szüksége van a kultúrára – kiváltképpen érvényes ez erdélyi kistársadalmunkra. A blog célja „terjeszteni az igét”, minél több „kertészt” bevonzani, minél termékenyebb talajt biztosítani a számukra.

Volt filozófia szakos hallgatóként pedig egyebet sem kívánhatnék, mint képezzenek még sok „kertészt”. Intenzív a talajerózió erdélyi közösségünkben, és ha minőségi termésre vágyunk, nem úszhatjuk meg a szellemi ültetést, kapálást és locsolást.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.