Kell hozzá egy DNA-vizsgálat, és utána minimum meghússzorozódnak a bevételek. De hogy jön a képbe az AC/DC???
Az elmúlt évtizedekben számtalanszor bebizonyosodott, hogy a nagy közpénzlenyúlások mögött igen gyakran politikai szereplők állnak, az eltérített milliókból pedig pártokhoz és politikusokhoz is jut bőségesen. Már amelyik kellően ostoba ahhoz, hogy engedje leleplezni magát, vagy történetesen az elhidegült politikai haverok nem védik meg.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) elég gyakran mellé is fogott a letartóztatásokkal és a vádemelésekkel, de azért néhány évvel korábban még szép vastag sorokban vonultak a börtönbe a korrupció miatt elítélt üzletemberek és politikusok.
Itt van a nagylaki határátkelőnél működő teherforgalmi mérlegállomás esete, amely iskolapéldája lehet annak illusztrálására, hogy
A DNA tavaly december elején házkutatásokat tartott Aradon és Temesváron a megyei útügyi igazgatóságok székhelyén (DRDP) és az Arad megyei PSD-nél is. A jó félévvel korábban indult vizsgálat egy szövevényes korrupciós hálózatra irányult. Röviden: az A1-es autópálya nyugati végén levő Nagylak 2 határátkelőnél működő teherforgalmi díjbeszedő szolgálatnál, ahol a fuvarozóknak fizetniük kell a nehéz kamionok úthasználatáért, eltűntek a pénzek. Vagyis nem tűntek el, csak az államkassza helyett a saját zsebre dolgozó hálózat embereihez kerültek. A csalás úgy zajlott, hogy a mérlegnél, amelyre minden kamionnak rá kell állnia, hogy a tömege függvényében megállapítsák az úthasználati díjat, kisebb tömeget írtak be. Az ügy kivizsgálása jelenleg is folyamatban van.
A házkutatások és kihallgatások során beidézték a DNA-hoz az Arad megyei PSD elnökét és parlamenti képviselőjét, két másik PSD-honatyát, de a temesvári DRDP igazgatóját, a korábban menesztett Arad megyei prefektus férjét, aki a nagylaki mérlegállomás vezetője volt, és másokat is, összesen nyolc személyt.
Nem sokkal a DNA akciója után a Temes megyei DRDP átszervezte a dolgokat Nagylak 2-nél.
míg 2019 májusa és októbere között 43 ezer lejt szedtek be a 7,5 tonnásnál nehezebb kamionok úthasználati díjából, 2020. május és október között ez az összeg meghaladta az egymillió lejt, ami kb. 25-szörös növekedés! De nőtt a különleges szállítási engedélyekből befolyt összeg és a közút-használati matricák eladásából befolyó summa is.
Szintén látványos adat, hogy míg a kiszabott pénzbírságokból az említett időszakban 73 500 lej folyt, be, ez az összeg egy év múlva több mint 360 ezer lej volt.
Mindehhez pedig pusztán annyi kellett, hogy a nagylaki munkapontokon leváltották a személyzet egy részét, megfigyelés alá helyezték a munkafolyamatot, utólag is ellenőrzik az érintett járműveket, összevetik az adatokat a határőrség adataival és persze meglepetésszerű helyszíni ellenőrzéseket végeznek a szóban forgó munkapontokon.
amikor a fuvarozó befizeti a törvény által megszabott illetékeket, az állami hivatalnok pedig nem ellopja a pénzt, hanem szépen benn hagyja az államkasszában.
És ez ilyen egyszerű.
Az AC/CD pedig úgy kerül a képbe, hogy a DNA által kihallgatott személyek között volt Elisabeta Miuţescu is, aki a DRDP alkalmazottjaként 2010-ben 1500 euró csúszópénzt kért az AC/DC bukaresti koncertje után a zenekar felszerelését szállító közel 30 jármű után.
[embed]
[/embed]
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.