// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Igazán elárulhatná ez az államtitkár, hogyan lesz valakinek tizenhat lakása

// HIRDETÉS

Vajon tisztességes munkával miként lehet ekkora vagyonra szert tenni?

Ha azt gondolták, hogy csak a PSD-kormányban vannak igazi krőzusok, akkor tévedett. Elég csak ránézni az egyik új igazságügyi államtitkár, Olivia Diana Morar vagyonnyilatkozatára, hogy rájöjjünk, milyen távol áll ez a feltételezés a valóságtól. A kedden kinevezett besztercei ügyvédnő korábban városi tanácsos volt a PNL színeiben és a párt nőszervezetét is vezette, de nem hisszük, hogy mesés vagyona ebből a tevékenységből eredeztethető. De lehet, hogy csak az irigység beszél belőlünk.

Vagyonnyilatkozata szerint 2018 júniusában összesen 16 lakással rendelkezett Besztercétől Nagyváradig, Nagybányától Szatmárig. Igaz, ezek közül „csak” négynek az egyetlen birtokosa, a többi esetben „csak” résztulajdonos. Három telek szerepel kizárólag az ő nevén, és további tizenhárom közös tulajdont képez. Egy kereskedelmi üzlethelyiséget szintén közösen birtokol az egyik családtagjával. Ingatlanai között egy 2013-ban gyártott BMW-vel ingázik.

Ami a legfurcsább, hogy bevallása szerint nem rendelkezik saját bankszámlával vagy banki megtakarítással.

Azt írja róla a helyi sajtó, hogy Besztercén elég sokan ismerik a családot, mert apja, Valeriu Bonca a Szekuritáte egyik parancsnoka volt, neve felmerült Nicolae Steinhardt író és Radu Săplăcan költő, irodalomkritikus dossziéjában is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro