// 2026. február 3., kedd // Balázs

Idén egy sem, jövőre kettő, mi az? Hát az irodalmi Nobel-díj

// HIRDETÉS

Szexuális zaklatási és összeférhetetlenségi botrányba keveredett a Svéd Akadémia, ezért idén nem ítélik oda a rangos kitüntetést.

Nem osztja ki idén az irodalmi Nobel-díjat a közelmútban több botrányba is keveredő Svéd Akadémia, jövőre azonban egyidejűleg két díjat is átadnak – számol be az MTI.

A halasztást a díjat odaítélő Svéd Akadémia és a Nobel-díjakat alapító és finanszírozó Nobel Alapítvány jelentette be péntek reggel arra hivatkozva, hogy megrendült a közbizalom a szexuális zaklatási és összeférhetetlenségi botrányba keveredett testület iránt, amelynek munkáját a tagok jó része bojkottálja. A döntést a Svéd Akadémia hozta csütörtök esti ülésén, és a közlemények szerint azt támogatja a Nobel Alapítvány is.

A közlemények hangsúlyozzák, az 1901 óta odaítélt díj történetében már többször is előfordult, hogy nem ítélték oda a díjat, legutóbb 1943-ban, a második világháború forrpontján, azt megelőzően pedig hatszor: 1942-ben, 1941-ben, 1940-ben, 1935-ben, 1918-ban és 1914-ben. A hétből öt alkalommal a rákövetkező évben hirdettek győztest.

A Nobel Alapítvány szerint mindazonáltal a döntés jelzi a helyzet súlyosságát. A Svéd Akadémia válsága hátrányosan befolyásolta a Nobel-díjat, és a halasztásról hozott döntés „segíteni fogja megőrizni hosszú távon a Nobel-díj reputációját”.

Az 1786 óta működő Svéd Akadémiát megrázó botrány meglehetősen zavaros. Amit tudunk: nemrégiben Katarina Frostenson költőt, a 18 tagú testület egyik tagját és francia férjét, Jean-Claude Arnault-t súlyos vádak érték. A fotós férjet azzal vádolják, hogy számos nőt molesztált, továbbá köze van a Nobel-díjasok nevének idő előtti kiszivárogtatásához (legutóbb Patrick Modiano francia író díjazása esetében fordult ez elő 2014-ben), a költőnő pedig eltitkolta, hogy érdekeltsége van egy feladatával összeegyeztethetetlen vállalkozásban. Arnault tagadja a szexuális zaklatással és a szivárogtatással kapcsolatos vádakat.

A botrányok nyomán különböző okokból az akadémia – amelynek tagsága,  a XVI. Károly Gusztáv svéd király által nemrég jóváhagyott módosításokig egy életre szólt – hat tagja jelentette be, hogy visszavonul a testület munkájától (köztük az akadémia első női titkára, Sara Danius), ketten pedig már régebb inaktívak, ami gyakorlatilag a testület lebénulását eredményezte. Az újabb távolmaradásokkal ugyanis tízre szűkült a munkában aktívan résztvevők száma, noha a szabályok 12 tag jelenlétét írják elő az üléseken.

#MeToo az Amerikai Filmakadémián is

Egy másik művészeti és iparág háza táján is áll a bál: az Amerikai Filmakadémia kizárta Bill Cosby Golden Globe-díjas komikust és Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt. Cosbyt nemrég szexuális erőszakért ítélték el, Poanskit pedig, mint köztudott, 1978 óta körözik az amerikai hatóságok. A hírneves rendező ugyanis megszökött az országból, mivel eljárás indult ellene egy 13 éves lány megerőszakolása ügyében.

A testület közleménye szerint Bill Cosby és Roman Polanski viselkedése nem egyezik az akadémia értékrendjével és erkölcsi normáival.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro