// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Húszezer lett a 4500-ból

// HIRDETÉS

Előbb 800-3000, majd 4500 menekült átengedéséről volt szó a magyar-osztrák határon. Végül húszezren érkeztek Münchenbe.

A hét végén nagyjából 20 ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe, hétfőn pedig több mint 10 ezren érkezhetnek a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetője szerint.

Christoph Hillenbrand az ARD német országos közszolgálati televízió hírportálján hétfőn megjelent összeállítás szerint elmondta, hogy a nap folyamán "11 ezren, vagy még többen" érkezhetnek. Pontosabb becslést később lehet adni. „A helyzet nagyon feszült” – mondta.

A felső-bajorországi közigazgatási régió vezetésének (Regierung von Oberbayern) szóvivője, Simone Hilgers azt mondta, hogy a hatóságok közelednek teljesítőképességük határához, „méghozzá nagyon jelentősen”. Hozzátette, hogy az önkéntesek is panaszkodnak a növekvő terhelésre. A müncheni rendőrség a Twitter közösségi portálon közölte, hogy „sürgősen” további önkéntesekre van szükség a főpályaudvaron.

Az ARD beszámolója szerint vasárnap a hatóságokat „meglepte” a Magyarországról Ausztrián keresztül érkező, menedéket kereső emberek hulláma. Eredetileg 7 ezer emberre számítottak, de 13 ezren érkeztek egy nap alatt.

A szövetségi belügyminisztérium terve szerint a menedékkérőket a szokásos rendben osztják el a tartományok között, az úgynevezett königsteini képlet alapján, amely a lakosság nagysága és az adóbevétel figyelembevételével határozza meg a terhek megosztását a 16 tartomány között.

Az „elosztóközpont” szerepét a müncheni főpályaudvar tölti be. Sok menedékkérőt rögtön továbbszállítanak vonatokkal vagy buszokkal. Berlinbe például hétfő hajnalban több százan érkeztek buszokkal. A Der Tagesspiegel című berlini lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint őket a Spandau nevű kerületben helyezik el egy régi laktanyában, illetve a laktanya területén sátrakban, az első buszokat több tucat ember várta a helyszínen, a buszokból kiszálló menedékkérőket tapssal fogadták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro