// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Hurrá! Véget ért a postások tüntetéssorozata!

// HIRDETÉS

Mondjuk, nekünk nem is tűnt föl, hogy tüntettek, de a lényeg az, hogy most béremelést kapnak.

Véget ért a postások tüntetéssorozata, miután a feleknek sikerült megállapodniuk a vitatott kérdésekben - közölte a távközlési minisztérium, az állami vállalat tulajdonosa.

A România Liberă című napilap elektronikus kiadása kedden arról számolt be, hogy a megállapodás értelmében a posta alkalmazottai bruttó 150 lej béremelést kapnak havonta.
A béremelést azonban attól tették függővé, hogy az állami vállalat tudja-e növelni árbevételét.
A megállapodást a pénzügyminisztérium a féléves költségvetés-kiigazításkor fogja jóváhagyni.
A postások május elején indítottak tüntetéssorozatot, amelyen 20 százalékos béremelést és 1500 levélkézbesítői állás betöltését követelték. A keddi bejelentés szerint ez utóbbi kérésükre is ígéretet kaptak.
 Az állami vállalat hat hónapja nyereségesen működik, az első negyedévben 22,5 millió lej profitot regisztrált. Az 5600 fiókkal és 27 300 alkalmazottal működő postának 2012-ben 1,26 milliárd lej volt az árbevétele, ugyanakkor 2012 végén 568,2 millió lej adóssága volt, amit az előző években halmozott fel a veszteséges működése nyomán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Krónika

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro