// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Jackass román módra

Hülye ötlet egy vizes palackra bízni a vezetést, majd élőben közvetíteni a rendhagyó kocsikázást (VIDEÓval)

A végkifejletet sejteni lehet: az autó az árokban landolt.

A 2000-es évek elején felkapott Jackass (ön)szivatásaival vetekszik, de kevésbé vicces, inkább csak dühítő performanszot hozott össze két romániai fiatal, akik úgy gondolták, semmi rossz nem származhat abból, ha egy közönséges vizes palackra hagyják a vezetést, miközben a sofőr a kocsi hátsó ülésén élőben közvetíti a merész vállalkozást. Egy ideig működött a dolog, a palack egyenesen tartotta a kormányt, a fiataloknak volt idejük poénkodni, majd körülbelül egy perc után az autó elkezdett jobbra húzni, amit már nem tudtak megállítani, így az autó az árokba borult. Ekkor egyikőjük észbe kapott, hogy nem ártana kikapcsolni az élő közvetítést, nehogy valamelyik néző riassza a rendőrséget – ezzel ér véget az interneten gyorsan virálissá vált videó. Egyelőre nem lehet tudni, hogy sikerült-e beazonosítani a két aszfaltbetyárt, az sem világos, hogy hol történt az eset. A videóból csak annyi derül ki, hogy egy autópályán haladtak. Az biztos, hogy felelőtlenségből és idiotizmusból sikerült jelesre vizsgázni.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro