// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Hotelbe költözik a lakásszínház

// HIRDETÉS

Marosvásárhelyen ma a Concordia Hotel 205-ös szobájában tartják az első lakásszínházi előadást. Gyerünk szobára!

A Nyugaton már divatos lakásszínházat vagy szobaszínházat szeretné meghonosítani Marosvásárhelyen a Yorick Stúdió - írja a Krónika. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal készített első közös produkció, az Egyszeröt előbemutatóját a marosvásárhelyi Concordia Hotel 205-ös szobájában tartják szombaton 20 órától.

Erdély első lakásszínházi produkcióját a tavalyi év végén a kolozsvári Jolly Színház mutatta be egy Donát negyedi magánház nappalijában. A Démonok című román nyelvű előadásban Györgyjakab Enikő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze is szerepelt.

A marosvásárhelyi–temesvári koprodukció ötletgazdája és rendezője B. Fülöp Erzsébet vásárhelyi színművész, egyetemi tanár, aki két évvel ezelőtt hozta létre akkori tanítványával, Borbély B. Emília temesvári színésszel a Mady Baby című, mikrobuszban játszott darabot. A szokatlan helyszínen előadott produkció nagy sikert aratott, így mindenképpen szerettek volna valami folytatást.

„Ráakadtunk Neil LaBute kortárs amerikai szerző szövegére, és mivel a darab eleve szállodában játszódik, elhatároztuk, hogy mi is szállodai szobában játsszuk el” – mesélt az előadás születéséről a rendező, B. Fülöp Erzsébet, aki ezúttal is két volt tanítványával készíti a darabot.

A darab cselekménye viszonylag egyszerű: egy házasság előtt álló férfi sorra találkozik azokkal a volt szerelmeivel, akik valamilyen módon nyomot hagytak az életében. Az Egyszeröt az előadás szereplőire utal, egy férfira és az öt nőre – utóbbiak mindegyikét Borbély B. Emília alakítja. Rajta kívül Kinda Szilárd lép fel benne, aki jelenleg a Spectrum Színház alkalmazottja.

A tizenhat éven felülieknek ajánlott előadást a szűkös tér miatt mindössze 25 néző tekintheti meg egyszerre. Jegyeket a 0741-041964-es telefonszámon lehet előjegyeztetni. Legközelebb a Vásárhelyi Forgatagon játsszák a produkciót.

További részletek, esetleges temesvári helyszínek és yorickos szándékok az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro